Krebsz János: Mocskos zsenialitás

Budai nyugdíjas úrasszonyok kapták telefonon a riasztást, a gyülekezőpontra mentek, és busszal elvitték őket az aktuális Bajnai nagy-gyűlésre, ott sorbanálltak az utánfutónál, kézbe kapták a szállítódobozba zárt libákat, beálltak a tömegbe, s adott jelre kinyitották a ketreceket.

Majtényi Erik: Az elfelejtett regényhős

egyik hősétől mintha el kellene búcsúznunk, mert hiába űznek a regény szereplői különb-különb mesterségeket, azokat legfönnebb, ha megemlíti a szerző, bár hovatovább ezt sem érzi már kötelezőnek, de hogy ki mit, miért és hogyan hoz létre az anyagi világ dolgai közül, arról vajmi keveset tudtunk meg.

Lendvai Ildikó: Kásler, segíts!

De ha ennyire ragaszkodik a kereszténység értékeihez, akkor bizonyára gondoskodni fog a kenyér elérhető áráról. Különben mit dobhatnánk vissza, ha megdobnak kővel?! 400 forintos kenyérrel én még egy kősziklát sem lennék hajlandó viszonozni.

Ágoston Hugó: Reménytelenül – a bunkóság vírusa

Régen gyanítom, talán már említettem is: egyre erősebb a meggyőződésem, hogy a populista vezetőket nem annak ellenére választják meg, hogy bunkók, hanem éppen azért, mert azok. Ily módon a választók végül azt kapják, amit megérdemelnek.

Gábor György: Júdás csak egyvalakit árult el

A Centrista Demokrata Internacionálénak (1999 óta ez a hivatalos neve, nem kereszténydemokrata) tizennyolc alelnöke van. Ennyi a lényege. Volt már a Liberális Internacionálé alelnöke is - mi jön még?

Batka Zoltán: Hallgass a tüdődre

Számukra az már a harmadik hullám idején kiderült, hogy kellő propaganda mellett a fideszes híveket a világrekorder hullahegyek sem ingatják meg elkötelezettségükben. Sőt, minél több volt a halott, annál inkább csüggtek vezérükön.

Bálint György A szektaszellem ellen

„Nem az a lényeg, hogy a magunk nemzetségét, faját vagy pártját helyezzük mindenki más fölé, hanem az, hogy a tudást helyezzük a tudatlanság fölé, a képességet, a szaktudást, a tehetséget a protekció és a pártérdek fölé, a szeretetet a gyűlölet, a megértést a marakodás, az építést a tombolás fölé.” 

Fábián András: Halloween

Tették ezt abból a nehezen titkolható meggondolásból, hogy minél több lesz itthon a fertőzöttek (halottak!) száma, annál tovább húzhatják a minden parlamenti ellenőrzés nélküli rendeleti kormányzást. Orbán „legitim” diktatúráját. A nyakló nélküli lopás politikai játszmáját.