VÉLEM ÉN

Ilyenkor a verseny- és küzdősportokban az ellenfelek összeölelkeznek, a vesztes gratulál, a győztes pedig tudja, milyen kicsin is múlik az elsöprő diadal. Minden mérkőzés kétesélyes. De nem lehet megbocsátani annak, aki kétségbe vonta a sportszerűségünket.

Nem az üzenetekkel, a fókusszal, a befektetett munkával volt a baj, hanem az ellenfél gátlástalan hazudozásával és azzal a monopolisztikus médiarendszerrel, amelyet a Fidesz felépített az elmúlt tizenkét év során.

Választásokon nem lehetett leváltani a Fideszt – de ez semmit nem vesz el abból a dicsőségből, hogy egy hősies küzdelemben magyarok százezrei küzdöttek velünk aktívan egy becsületes, nyugati elkötelezettségű, emelkedő Magyarországért.

A diákok semmi esetre se vágtak be annyi kábítószert, mint ahogy vallomásukban állítják. Az azonban kétségtelen, hogy a mérlegre tett hamburgi iskolában olyan szabadság uralkodik, amilyenről kábítószer nélkül nehéz fogalmat alkotni.

A megválasztott képviselők vegyék fel a mandátumot, és a pártfrakciók a közszolgálatokkal járó infrastruktúrát minden lehetséges formájában használják az ellenzék helyi szervezeteinek, médiájának, eszközeinek megerősítésére.

Még azt is megengedte magának, hogy nagyvonalú legyen, megengedő és megértő az ellenzékkel szemben. Arra biztatta ellenfeleit, hogy szedjék össze magukat, mert azt szeretné, ha igazi verseny alakulna ki a pártok között.

A migrációs referendum következménye a Népszabadság bezárása lett (egy hét sem telt el a két esemény között), úgyhogy most is elsősorban azok készüljenek, akik a (még) szabad médiában dolgoznak.

Fogadjuk el, hogy mi, választópolgárok mind kétkezűek vagyunk. Vegyesek vagyunk tehát, mégis furcsa, hogy a jobb és a bal kéz akkor sem találja egymást, amikor két kézzel kellene kapaszkodni a síkos valóságba.

Antall Jóska azonnal a második kötetet emelte ki, és a legutolsó fejezetet kereste, amely azzal foglalkozott: mit hoz a jövő? „A történelem nem több, és nem kell soha többnek lennie, mint a jövőt szolgáló számvetés”.