VÉLEM ÉN

A Transindex sem a magyar, sem a román pénzből nem kapott. A munkatársak eltengődhettek volna hirdetésekből is, ha az erdélyi magyar vállalkozók nem volnának az Orbán-kormány zsebében. A három lehetséges forrás tehát elapadt.

Tagjai vagyunk a világ legnagyobb, legerősebb katonai szövetségének, és ahelyett, hogy annak stabilitásáért, integrációjának erősítéséért szállnánk síkra, ahogyan ezt egy ilyen kis ország elemi érdekei megkövetelik, kardot csörtetünk és bomlasztjuk a szövetséget.

Magamról csak annyit, hogy tavaly márciusban Nina Cassiannal és Arnold Hauserrel és Lászlóffy Aladárral és másokkal részt vettem azon a temesvári irodalmi délutánon, amelyet az Igaz Szó szervezett. Egy vers egyedül című írásomat olvastam fel

Amidőn az övéi, az ünneplőbe öltözött meghívottak meghallották az első tagmondatot, fölkapták a fejüket. A szónok ugyanis számtalanszor jelezte, hogy a baloldalt nem tartja a nemzet részének, most pedig mintha ennek épp az ellenkezőjét állítaná.

Már nem Mária országának kissé elvont eszméjéről van szó, inkább Márika országáról. Orbán nem Kapisztrán János fegyverré vált keresztjét hordozza. A vicces, kedves hétköznapi fickó ruháját viseli, igazi jó fej, akinek örülünk, ha betér hozzánk.

A hangerő elnyomta a választók igazi akaratának érvényesülését. Ezt érzem én most – persze a nagyfokú félelem, és bizonytalanság mellett – a Fidesz ordibátorainak magatartásából. Hónapok óta kampányolnak a közpénzekből...

Valóban meg kell akadályozni, hogy Olaszországban felelőtlen vadászok lelövöldözzék szárnyas barátainkat! Szárnyas barátom ellensége – az én ellenségem is: szárnyas barátom barátja pedig az én barátom… Itt tehát segíteni kell. De hogyan?

Nem állítom, hogy el vannak késve, illetve dehogynem: pontosan ezt állítom. Azzal mindenképp csúsznak, hogy a fent említett képességben való hitet erősítsék. Hogy a belső viták után előálljanak: Iványi for president. Vagy valaki más.

Tizenkét év tapasztalatai alapján aligha kell bizonygatni, hogy minálunk a NER és a nyilvánosság nem jár jegyben egymással, és ennek éppen a Pallas Athéné Alapítványok az iskolapéldái.

A brutális leigázók még mindig emberies hősök az élő kőkorszak hűvös megfigyelői mellett! A szenvedés fönntartása úgy jobb, ha lóhátról beszél, ha fegyvert ráz, ha gőgös és beszűkült érdekeit nem keveri össze az emberiségével.