VÉLEM ÉN

Összegezve, ha a 2022-es állami költségvetés legalább 90 százalékban megvalósul, megteremtődik a lehetőség az euró 2029-es bevezetésének megalapozására és a valós reformok beindítására. Viszont a 2023-as választások előtti év!

A Keleti Nyitás politikája szövetségeseink szemében kiszámíthatatlan, megbízhatatlan partnerré tett minket. Márpedig a bajban nincs rosszabb, mintha egyedül maradunk. Mert akkor egyedül kell szembenézni a Keleti Nyitás testvéri tankjaival.

Nem mondta, hogy miniszterelnöknek készül, de a viselkedéséből sugárzott, hogy immár országos politikusnak képzeli magát. Érdekes színfoltnak véltem, ezért tartom számon a megnyilvánulásait.

Ő találta ki és terjesztette Rákosi nagy bosszúságára a koalíciós években a pesti rikkancs – újságok címeiből összerakott – lapajánló szövegét: „Szabad Nép a Magyar Nemzet? Szabad Szó a Népszava? Színház a Demokrácia! Ludas a Matyi”.

Hogy kit? A világszerte elismert, euroatlantista Jeszenszky Géza, vagy a jézusi útmutatást követő Iványi Gábor, vagy a szegényeken életvitelszerűen segítő L. Ritók Nóra is jó jelöltek lehetnének.

Visszagondolva Sólyom László, Schmitt Pál és Áder János politikai szerepére ebben a funkcióban, azt mondhatjuk, hogy az országnak már réges-régen tök mindegy, hogy ki vigyáz a bánáti bazsarózsákra, ki ír alá bármit a nemzett gojostolával.

Ez a szerencsétlen hiába itt lakik, hiába innen nyal fel milliókat, az tuti, hogy nem itt él. Nem hall, nem lát, vagy annyira korlátolt, hogy ezért zavarták el Erdélyből is.

A közös program ugyan fontos, de a hétköznapi ellenzéki nem annak alapos tanulmányozása után fogja felülvizsgálni elköteleződését, és esetleges egyetértése híján a kormánypárti oldalhoz csatlakozni.

De miről is beszélek itt; Szenteste elé nézünk, összegyűlünk a karácsonyfa körül, és mindent megteszünk, hogy gyermekeinknek a szép arcunkat mutassuk. Mindent megteszünk, hogy örüljenek, ezért aztán nem szólunk a rájuk leselkedő veszélyekről...

Hogy Orbán Viktor miben hisz (az eddigi életpályája alapján amúgy leginkább saját magában), az egy szerencsésebb sorsú országban az ő magánügye lenne - nálunk viszont sajnos közügy, azon belül is a legsúlyosabb, szó szerint életbe vágó kategória.