KÖZAKTUÁL

Sosem felejtem el, hogy Orbán Viktor az őcsényi panzióst meghurcolók mellé állt, mert lett volna szíve befogadni menekülteket. Hogy bosszút állt a Népszabadságon, amiért megírták róla az igazságot. Nem felejtem az aljas indokból meghurcolt civileket...

Őszintén szólva nem is az érdekel a legjobban, hogy végül tizenkét év lesz-e a mandátumkorlát. Vagy tizenhat. Vagy végül semmilyen. Engem inkább az lelkesít, hogy hosszú idő után először azt érzem: a magyar közélet fókusza kezd elmozdulni.

Ha az új hatalom által beharangozott elszámoltatás csak részben bizonyul hatékonynak, már akkor is a NER ikonikus figuráinak némelyike a rácsok mögött végzi. Kiszámíthatatlan, hogy ezáltal mekkora csalódás éri a szavazótábor megmaradt részét.

A győztes többség és a méltán vesztes új ellenzék ismert arcai. Három ciklus múltán senki sem lesz ott közülük. A politikában felmagasodik a többi hatalmi ág szerepe. Az államigazgatás, a közhatalom kínál olyan életpályát, ahol az élettapasztalat, a szakmai múlt érték marad.

Miért lehet például egy Mészáros Lőrinc előbb parlamenti képviselő, mint egy Hadházy Ákos? Erre nincs válasz, és kétségkívül van egy olyan érzete a dolognak, mintha az új kormány ki akarná jelölni őfelsége ellenzékét, hogy ki lehet ellenzéki képviselő és ki nem.