VERS/ZENE

Miről lehetne észrevenni, / amit nem akarsz észrevenni, / hogy nincsen már szabadság? // Ne várd a vért, ne várd az ősállatként / reád vicsorgó tankot, / mert úgyis zsarnokság van, / ha egy ideig itt-ott / még szabadság van!

A katolikus temető / katolikust fogad – de nem tudni, kit hantol el / a Kozma utca 6. // Ha lutheránus, baptista, / ha kálvinista vagy – nincs feltüntetve cím gyanánt / a Kozma utca 6. // Ó, Istenem, úgy kedvelem / a szimbolumokat – / de mit jelképez voltaképp / a Kozma utca 6.

A nagy író egyáltalán nem hasonlít a nagy írókhoz. / Túl fegyelmezett. / Szervez. Telefonál. / Figyel rád. Kérdez. / Beszélget. Nevet. / Felfénylik. Elhomályosul. / Tudja, hogy baj van.

Szőcs Kálmán szenvedélyesen vágyott az emberi közösség melegére. Voltaképpen a magánytól félt leginkább. Döntő jelentőségű személyes élmények – haláltáborba hurcolt édesanyját nem is ismerhette; édesapja, az eszménykép, korán meghalt – alakították ki benne ezt az érzést.

"Mikor kételkedni kezdek benne, hogy képes vagyok megmunkálni a szavakat, csak olvasok valamit egy másik írótól, és rájövök, hogy nincs miért aggódnom. Egyedül saját magammal kell versengenem, hogy jól csináljam, erősen, hatásosan, élvezettel, szerencsével."

Bajza József rímes jambusainak és trocheusainak szabatos lebegése az addigi magyar verstechnika tetőpontját mutatta, pompásan gördülő versei fölötte tetszettek az egykorúaknak, bár a strófák esztergályozottságával nem egyszer együtt járt a nyelv erőtlensége is.

Akár gyerekről, akár kutyáról van szó, / ugyanolyan olcsó az élet. Hirtelen lement / az ára. Jól öltözött halottak mindenfelé. / Hiszen ez a huszonegyedik század. / Igen, mondom, így igaz. Megpróbálok / megrázó verset írni. Legalább egyet.