VERS/ZENE

A barokk téren egy barokk pillanat hallgat. Valahonnan ide özönlött az este, és csillapít mindent, máris csak piheg az élet, a lámpafénytől párnákon elalél, ahogy illik, s idedobta a fénylő háztetők hullámaira a teleholdat.

A Magyar jakobinus dala – mint azt a címben szereplő, a nagy francia forradalom óta a radikális és következetes baloldali politikát jelölő jakobinus nézőpont is jelzi – egyszerre sorolható a magyarság-versek és a forradalmi költemények közé.

Tizennégyéves koromig egy táncot ismertem, a “csárdást”, amit édesapám tanított. Viszont amikor bekerültem a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba angol-német szakra, beléptem egy amatőr csoportba táncolni. Ekkor nyílt meg előttem egy új világ és dőlt össze a régi.

hiába mondok érted akármit, itt kopognak a szavak a falon, hiába koptatom napjaim, ellenem fordul, amit akartam, forgok, forgok a szavakban.

Ki szánna söpredéket Csak szitok jár nekünk Csőbe húzott az élet Mindegy mi lett velünk Sovány gang-menti srác Huzatban nőtt gyerek Utcának csinált a világ Grundnak csinált a végzeted

Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság
rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,
s azt képzelnem: pont én kellek neked.

Ó ne vidd el két szemeddel a napsugarat! Ne menj, várj még: mert e tájék sötétben marad.