VERS/ZENE

Ki szánna söpredéket Csak szitok jár nekünk Csőbe húzott az élet Mindegy mi lett velünk Sovány gang-menti srác Huzatban nőtt gyerek Utcának csinált a világ Grundnak csinált a végzeted

Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság
rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,
s azt képzelnem: pont én kellek neked.

Ó ne vidd el két szemeddel a napsugarat! Ne menj, várj még: mert e tájék sötétben marad.

Olyan kevés köze volt a mindennapi világhoz, olyan idegen volt az antropomorf földön, amennyire ember lehet, vagy talán nem is lehet, és éppen itt, ez által ért bele, úszott bele lénye a táborok nem antropomorf végítéletébe, abba, ami túlesik a felfoghatón.

Lapozza Isten fent a mennyben
utolsó ítélet előtt,
akár egy irdatlan nagy könyvet,
a házsongárdi temetőt.

3500 embert engedtek be egy-egy fordulóra. A korlátozások ellenére az Eurovízió volt a koronavírus-járvány kitörése óta a legnagyobb közönség előtt megtartott rendezvény Európában.

A diktatúra / Azzal is gyilkol, hogy belélegzed, hogy élsz, / Hogy egyik nap jön a másik után és mindegyik ugyanolyan, / Hogy meghízol és nem ismersz magadra a tükörben, / Mert az is ő, ahogy utálod, ahogy ellenállsz, / Míg történeted köré az éjszaka írja / A fényregény egyik lehetséges befejezését / Vörös köddé enyésző csillagaival.

1956. október 22-én koncertet adott az Erkel Színházban. Egyes vélemények szerint magával ragadó, lelkesítő hangulatú zenéjével hozzájárult ahhoz, hogy másnap felrobbanjon a forradalom lángja.

Csak a bátor, a büszke az kell nekem, ő kell, őt szeretem, ki érzi a földet, tapintja merészen a görcsös, a szörnyü Medusa-valóság kő-iszonyatját s szól: «ez van», «ez nincsen», «ez itt az igazság», «ez itt a hamisság», s végül odadobja férgeknek a testét.