LÁTVÁNY

Ha a festészet lehetővé teszi néhány főbb irányzat nyomon követését, a grafika minden ebbeli próbálkozásunkat meghiúsítja. Azt is mondhatnák, hogy itt mindenki a saját szakállára kísérletezik. S igazán jól!

Balázs Feri bácsi, ahogy a székelyudvarhelyiek régóta nevezik, mindig ott volt a történések sűrűjében, az évtizedek során hatalmasra duzzadt fotótára a székelyföldi tájak szinte minden fontos eseményéről őriz egyedi fotográfiákat, sorozatokat.

Mindenki találja meg önmagát. Vannak viszont olyan megfogalmazási gondolatok, mesterségbeli fogások, amiket festegetve kell megtanulni és ami hozzásegíti a festőt egyéni útja megkereséséhez, tulajdon pikturális világának kialakításához.

A múzeum féltett kincsei a sok vitát kiváltó Elgin-márványok. Az athéni Parthenont díszítő szobrokat és domborműveket ugyanis Lord Elgin egykori angol követ vette meg és vitte Londonba a 19. században. Egy kisebb része a remekműveknek a párizsi Louvre-ban tekinthető meg...

Stockholmból kitartóan küldözgeti fotóit Gergely Tamás prózaíró, tudván, hogy örömet szerez velük nekem. Hiszen ő is azért készíti őket, mert van gépe és szereti észrevenni az utcán, amerre jár, a banálisban a dekoratívot, a látványszerű, olykor az ikonnal felérő képi absztrakciót.

Valahogy így vágott vissza: „Ne tetézzük a jólét bűneit azzal, hogy még meg is festjük!” Erdőrészleteit, fáit is lehetőleg megkopasztotta a lombjuktól. A tavasz zöldjei, a nyár puha, meleg tónusai csapodár természetűek, már-már illuzórikusak...

Ekkor döbbentem rá többek között arra — amit Leonardo da Vinciről, Michelangelóról és még sok élvonalbeli alkotóról mindig is tudtam —, hogy milyen kiváló és bátor művész volt az első pápai megrendelések idején alig huszonötéves Raffaello Santi is.

A szakácsportré minden bizonnyal kis része annak a nagyszabású sorozatnak, amelynek a Huszadik század emberei címet adták. Olyan vállalkozás ez a fotóban, mint a milyen Balzac Emberi színjátéka vagy Zola az élet teljességét leképező regényfolyama az irodalomban.

'Tudom, hogy a felületes szemlélőben különleges, néha furcsa világ kel életre munkáim láttán, pedig ez a valódinak, az igazinak az átlényegítése, melyet az alkotás pillanatában feltölt a felfedezés öröme. Igazsága, idegensége, emberiessége. Szerintem így válik azzá, ami"...