LÁTVÁNY

A leírásokban, beszámolókban, visszaemlékezésekben alig esik szó Petőfi Sándor képzőművész barátainak szatmári kötődéseiről, tevékenységéről. Pedig gazdag téma ez is, e sorok írója több írást, cikket közölt erről a Szamos című kulturális hetilapban.

Nem valószínű, hogy van még művész nálunk, akinek életében két (Marosvásárhelyen is létezik egy Nagy lmre-képtár) állandó kiállítást, gyűjteményt szerveztek volna. A zsögödi tárlat többnyire a művész utóbbi alkotásait mutatja be.

Hanna Amitaj tizenegyéves gyermek önmagát rajzolta le, amint az átjárón, vagyis a zebrán áll, ijedten és tanácstalanul. A rajzon ugyanis a zebra sehol sem kezdődik és sehol sem ér véget, a csíkos sáv csak az úttest közepén látható, mint egy sziget, nem tudni, hogy került oda a gyermek, és körülötte teljesen zárt körben színes autók acsarkodnak rá.

Megírták a lapok, hogy Incze Ferenc kolozsvári festőművész ezüstérmet nyert a párizsi Salon nemzetközi tárlatán. A kitüntetés hosszú és hányatott művészpálya után érte a festőt.

Idill ez, de milyen? Gyönyörködtető életerőt adó, hitet adó idill. A Nagy Imre-i valóságköltészet szép példája. A valóság újraköltése. Mert van-e egyetemesebb, szebb, emberibb érzés, mint a szülőföld dédelgető szeretete?

Murvai György pontosan ismeri, túl a hetvenen, nyolcvanon megtanulta a digitális fényképezőgép használatát, megismerkedett a különböző számítógépes programok kínálta lehetőségekkel, de nem ezek tették művészetét teljessé, kifejezővé, egyedivé.

A mondanivaló fontossága nem csökkenti a formai, esztétikai megjelenítés fontosságát. Sőt! Esztétikum nélkül nincs művészet! A formát mindig a mondanivaló, a közlés értelme, célja határozza meg.

Állandó kiállítást egy falunak vagy kisvárosnak, melynek anyagát mi adnánk össze – olyan gondolat ez, mely igazán méltó hozzánk. Igazán méltó az olyan képzőművészhez, aki feladatát nem érzi elvégzettnek a kép kereteztetésével.

„Idős, manipulatív férfiak elhitetik vele, hogy amit csinál az zseniális, pedig nem az. Frida Kahlo, Maud Lewis, Csontváry munkáiban traumákból, drámai mélységekből táplálkozó jelentés van, és a képzelet ácsol narratívát alájuk. A festészet kognitív aktus, nem dekoráció. 

Szervátiusz szobrászata szinte időtlen, az anyagot formáló-faragó mindenkori ember vágyaiból-akarásaiból fakad, s korszerű is, éppen azért, mert a művész mindig hű önmagához.