LÁTVÁNY

Nagy István szigorú szépségét kora elutasította, halála után is több mint negyedszázadnak kellett eltelnie, hogy a nagyközönség kellőképpen méltányolni, egyáltalán: érteni tudja a műveket.

A formák által körülzárt űrnek új lehetőségeket keres, s az egymással viaskodó szoborelemek között a „megszakítások“ talán már fontosabb tartozékai a szobornak, mint maga a szilárd matéria.

Amilyen örömmel akasztják falra az idegenforgalom színes táj- és építészeti képcsodáit, olyannyira megkérdőjelezik, pontosabban egyesek nem veszik tudomásul az elvontabb, dekorációs célzatú fotomurál létjogosultságát.

Egy másik nehéz emlék: állott a Maros-gát fölött, a híd korlátjába kapaszkodva, a nagy árvíz délelőttjén, s nézte az összefüggő víztengert Szentanna helyén. Oda költöztette Sófalváról a szüleit, hogy gáz melegítse öregségüket.

Ez a kötet természetesen csak egy kis hányada annak, amit a témakörről fontos lenne elmondani, de a leírtak bármikor kiegészíthetők a honlapom (muhisandor.com) képanyagával és több kötetnyi elméleti részével.

Azóta már a műtermében is jártam, s mert közben a művészettörténeti bagázsim is gyarapodott, ma már tudom, hogy a szobrokat nem csak nézni kell, hanem beszélni is kell velük. Ki ne ismerné a mondást: a szobor azért van, hogy önmagáért beszéljen.

Nemrégiben Helikopter Sanyi levélben értesített arról, hogy idén februártól sikerült nyugdíjba mennie. "Természetesen a hobbim továbbra is a fényképezés maradt. Fotóimat megosztom veletek, mint eddig" - fűzte hozzá a leveléhez...

Négy évszázadon keresztül a virágos motívumok mellé – melyeknek rajzait mintakönyvekben adták kézről kézre – emberekkel és állatokkal benépesített táblákat festettek. Ezek ma is olyan megdöbbentő elevenséggel élnek, mint a színes szirének a fent említett szoba falán.