A HÉT50

A román esszének nagyok a hagyományai, csúcsait Odobescu, Lucian Blaga, George Calinescu és Tudor Vianu munkássága jelöli. Balota maga programszerűen esszéista; első könyvének bevezető írása: Védőbeszéd az esszé önállósága mellett.

Ebből az önéletrajzi visszaemlékezésből sokat megtudhatunk a szerzőről, illetve az ő szent, nagy ügyéről, de csak keveset – kevés lényegeset, újat – arról a korszakról, amelyben élt, azokról az alakító viszonyokról, amelyek egyéniségét formálták.

A kitüntetés az életműnek, a munkás életnek tisztelgett. Mint a születésnapi köszöntő is. Alkalomhoz illőn saját versével a régieket idézve s az eljövendőkre gondolva: „Nyugdíjas lettem. Nincs munkanapom. Megértem végre, hogy dolgozhatom!”

"Fél órányira haladtunk, midőn az ellenség észrevette kitakarodásunkat, s akkor egész erejével utánunk rugaszkodott, így jöttünk szakadatlan ágyúzás között, mely azonban semmi veszteségünkbe nem került, valami egy órányira Szászvárostól, hol egy falut fölgyújtottunk..."

És Sőni Pál (legalább ő) érti „álom valóságának minden rezzenését”. Majd bekövetkezik a kissé sikamlósnak ható „édes-boldog zuhanás, a csodagolyót kiröpítő testhüvelynek földrehanyatlása a befogadó párnák közé...” Három pont.

Tamási Áron egész életművével az irodalmi realizmus példája marad; azok közé az írók közé tartozik, akiknek a csillaga nem hanyatlik alá, nem merül el a láthatáron. Életműve, melyet a román olvasók kevésbé ismernek, megérdemelné, hogy lefordítsák...

Ágota mint ismerősnek nyitott ajtót, s késedelem nélkül bevezetett abba a homályosnak tetsző szobába, amelynek heverőjén a kórházból csak nemrég elbocsátott Áronka feküdt házikabátban. Nem látszott se fáradtnak, se szenvedőnek. Inkább csak Ágota panaszolta félszóval, hogy nehéz éjszakájuk volt.

Szántó György gazdag és sokrétű művében az Avram Iancuról írt Havasi ballada különös helyet foglal el, ezért a román nyelvű Stradivari megjelenése után (Editura muzicală, 1970) elkértem az író özvegyétől a színmű eredeti kéziratának egy másolatát.

„Így bántak velem olyan emberek, akik senkik voltak, amikor én már valaki voltam, és akik senkik lesznek, amikor én valaki leszek!; olyanok, akik nem értik vagy nem akarják megérteni, hogy a forradalmat már csak a magyaroknak a románokkal való egyesülése mentheti meg.”