A HÉT50

Most nyolcvanhat éves, de lankadatlanul dolgozik, s lám, erejéből még az ilyen társas vacsorákra is futja. Eszembe jutott nemrég megjelent szép könyve gyermekkori és fiatalkori prágai emlékeiről. Mert a nagyasszony onnan került Temesvárra, majd költözött ide Bukarestbe.

Nem volt átfogó világképük, de volt a kort tükröző életérzésük. Világlátásuk tehát életérzés formájában objektivizálódott. Ez a világlátás lírai és filozófiai lélektani elemekkel telített, naturalista színezetű és szimbolizmusba hajló életérzés-irodalmat szült...

Mai fizikánk alapja a kísérletezés és számítás, mindkét módszert ő honosította meg – jóval Galilei előtt. Leonardo da Vinci alkalmazta először a matematikában a + és - jeleket. Gépek tervezésénél is nagyon ötletesen alkalmazta a matematikai módszereket.

Olyan könyv ez, minek olvastán az ember végig érzi, amit addig csak tudott: hogy része az emberiségnek. Tudatosítja, hogy mikor gondolkozom, akkor bennem az emberiség gondolkozik. Az emberiséget féltem, ha félek. Furcsa, felemelő érzés

A majd harmincéves írói múltra visszatekintő, jószerint az egész világon ismert szerző, válfaja fölött ítélkezik ebben a félezer oldalas tanulmányában (Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia).

Vannak persze szavak, amelyeknek anyanyelvi megfelelőjét a legjobb indulattal sem lehet meglelni. S ha véletlenül meg is találjuk, a szokás, a lustaság, a kényelemszeretet alig engedi a nyelvünkre. (Gyermekkoromban a harisnyát mindig strimflinek neveztük.)

Hornyáknak abban a műfajban, világban mozgásba is kellene hoznia hőseit. S ez itt már nem irodalmi természetű kérdés, nem műfaji szükségszerűség. És mindannyian szeretnénk tudni, hova megyünk, mit mozdítsunk és hogyan.

A költő mint egyedüli mérce. A kitapasztalt idő és lét a mindenség mértéke. Szabadon – sosem egyenlően. – Az individualizmus eufóriás boldogsága. – A forradalom mint transzcendencia. – Személyes szabadság a tömegben. – Az egyesülés pillanatában a legtisztább magány. – A szerelem illúziója. – önmagán

A fényforrás az anyanyelvi szó. A szó, a legtitokzatosabb és legnagyobb emberi találmány, az anyanyelv legdöntőbb lényege, mert nemcsak egy fogalom jelölésére alkalmas, hanem zene is, meg fény és szín, más szavakat vonz és taszít, összegyűjt és elkülönít.

Lucian Blaga, aki a bécsi egyetemen filozófiát tanult, és akivel szoros barátságot kötöttünk, megkért, vegyem ki a szemináriumi kötetből Eminescu jegyzetes levelét és hozzam el neki. Megtettem. Úgy tudom, hogy Blaga a bukaresti Akadémiának küldte el megőrzésre...