A HÉT50

Ebből a Pestalozzi-ünnepélyből indult ki a Kolozsvári Nevelői Kör megalakításának a gondolata. Brassai Sámuelnél összegyűltek a pedagógusok és a nevelés barátai, és megbeszélték, hogy mi legyen az első hazai nevelői egyesületnek a célja.

Xenofóbia és sovinizmus – e dicstelen tulajdonságok valóban a műveltség legalacsonyabb fokain a leghevesebbek. Illúzió volna azonban azt hinni, hogy a kultúra terjedésével fokozatosan megszűnnek. A felvilágosítók tévedése ez, akik a társadalmi bajokat is a műveltség beadagolásával akarták orvosolni.

Hadd idézzem mégis Illyés Gyulát, aki az Új írás egy ankétjára válaszolva (1971. 3. sz.) azt mondja Déryről, hogy „a legigényesebben írja a magyart”, s hozzáteszi: „szinte Kazinczy derék tartásával”.

Harag György felfedezte Nagy István egyértelműen kritikai realista művében az abszurdum csíráit, kiérezte a harmincas évek bizonyos élethelyzeteiből egy későbbi korszak életérzésének előjátékát.

Pillanatok alatt mintegy kétezer ember rohant be a pályára verekedés, rendőrség, könnyfakasztó bomba –, majd elhangzott a végzetes jelszó: Sangue! Sanguel – cseng még most is a fülembe az üvöltés.

Az Ünnepek házának szerteágazó párbeszédei mögött az illúziók, vágyak és a valóság tényei mérkőznek, minden replika az elemek összhangjának, kisebb-nagyobb összeütközéseinek, ellentmondásainak egy-egy vonatkozását villantja fel.