A HÉT50

Közeledünk. Mintha megindult volna lábunk alatt a föld. Előttünk a keleti oldal gigantikus, habzó, örvénylő víztömege. Mint valami megvadult leopárd ugrik egy kiálló sziklaperemről és széles ívben zuhan a mélybe.

Mindez bal kézzel elhárítható átmeneti nehézség csupán, mert Oliver diplomájával a zsebében kitűnő álláshoz jut, és ezzel minden „társadalmi tartalom” elpárolog, hiszen mindent legyőz a mindenható szerelem.

Az első Helikon-találkozó részvevői között volt Áprily Lajos, Bartalis János, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Berde Mária, Endre Károly, Hunyadi Sándor, Kacsó Sándor, Kós Károly, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Olosz Lajos, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tompa László.

Talán kétsorosaiban a legfeltűnőbb az aforisztikus jelleg, már csak a megfogalmazás óhatatlan tömörsége és pregnánssága miatt is. „Megnyugtatóbb mi lehet, mint a híd? / De mind keskeny – csak ez nyugtalanít!”

Az elveszett időtől az írói hivatástudat felismerése vezet a megtalált időhöz, az a meggyőződés, hogy a valóság művészi megismerése nemcsak a szellem, hanem az élet legmagasabb rendű megnyilatkozása.

A fejlődés következményeként az információközvetítés is intézmenye­sült, különböző dokumentációs in­tézetek, központok alakultak, s mondhatni ipari méretekben terme­lik a másodlagos dokumentumokat.

Továbbra is a giccset pártolják, mert – mondjuk ki: a király meztelen! – Segal könyve épületes giccs, semmitmondó szakmánymunka, noha a szerző nem balog fércelő, hanem művelt úriszabó, aki tudja és érti a divatot.

Hogy a megismerést – a kölcsönös megismerést – siettessük, min­dig tovább mélyítsük, kell emlékeznünk Bitay Árpád hídverő munkásságára, amiről Méliusz József is beszélt nemrégiben, a bukaresti Gaál Gábor-emlékesten.