D. J. de Sola Price figyelmeztet arra, hogy az egyes korok szokványos történeti értékelése a tudománytörténet szempontjából revízióra szorul. A „görög csodá”-val szemben a tudományok fejlődésében inkább egyiptomi, babiloni csodáról kellene beszélni.
A film éppen azért lett milliók művészete, mert nem szorul szimbolikus kifejezésmódra, képletességre,„jelbeszédre” ahhoz, hogy egy gondolatot pontosan közöljön, hogy egy értelmi összefüggést létrehozzon tudatunkban!
Egyszóval, önarckép-publicisztika ez. Ahogy a piktor festi meg önmagát, legtöbbször mély szembenézéssel, mintha a tekintetével akarna vallani a művészetről, arról, hogy mit és hogyan lát, mit üzen és szuggerál nekünk, akik a képe előtt állunk.
A kudarcos küszködések örvényében légszomjas, az önmagában és munkájának hatékonyságában kételkedő szerkesztő számára némileg bíztató, hogy a bukaresti A Hét hasábjain megjelent írásokból, sorozatokból – a mostoha kiadói viszonyok közepette – egyre több teljesedik kötetté. Talán lehet még értelme az írásnak.
Olosz Lajos hat évtizedes életművével mind a kimondásnak, mind az elhallgatásnak nagy művésze volt s az ma is. Elhallgatta – ha kellett – egyéni fájdalmait, s kimondta azt, amire mindnyájan vágytunk: a szabad, a tiszta emberi élet igenlését.
Öröm, hogy egyáltalán köszönteni lehet. Nemcsak azért, mert szükség volt és szükség van rá a legmindennapibb életben. Hanem azért is, mert nem egyszerű újrakiadásról van szó: a szótár készítője szemmel láthatólag modernizálni is igyekezett könyvét.
Meg fogjuk látni, hogy e három dolog: valóság, részlet, választás – a film egész gondolatközlő rendszerének alapja, egy olyan beszédmódé, amelynek törvényszerűségeit nem lehet a nyelvi kifejezés formáiból, törvényeiből kiindulva felismerni.
S ezek az igazi gyilkosok lassan megfeledkeznek rettegésükről, elfelejtik halálfélelmüket, a megkönnyebbülés előbb halk mosolyával aztán gyűlöletes elégedettségével temetik, immár nem próbaképpen, hanem hitté, meggyőződéssé lett vágyaikban igazából Iput.
Abban a Spanyolországban, amelyben még mindig számtalan nyílt és rejtett korlát áll a katalán szó útjában, e költészet puszta létével is harcos politikai tett. Ezért mondia J. V. Foix, a legeredetibb, de egyben leghomályosabb jelenkori katalán lírikus: „A költő tudja, hogy minden vers megannyi kiáltás a szabadságért”.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.