A HÉT50

Csak helyeselhetjük tehát, hogy Erdélyi felveti a fényképészeti mú­zeum megteremtésének gondolatát. Azt hiszem, kutatási nehézségeik során már sokan hiányolták ezt az intézményt, ahol a pusztulásnak in­dult lemezeket restaurálnák.

Zsol­dos ugyanis felfigyelt a tűzre, de hallatlan lélekjelenléttel kivárt. El­kezdett konkurrálni az égő színpad­dal. Szembe merte helyezni a natu­ralista tűzzel a művészet tüzét és megtörtént a csoda.

Távozásakor már tudjuk, hogy e kor legnagyobb hatású és legvi­tatottabb gondolkodói közé tartozott. A marxista esztétikai és kritikai gondolkodásnak pedig messze társai fölé emelkedő képviselője volt és marad.

Az esszéírás – állásfoglalás; több értelemben is az. Állásfoglalás a dolgokkal szemben vagy a dolgok mellett, állásfoglalás a ráció nevében a diszkurzív intellektus renyhesége ellen, állásfoglalás a telítettség nevében az üresség, a laposság, a banalitásból áradó unalommal szemben.

Az elkeseredett ember, aki egy levéllel korábban istennel helyezte egy szintre, mondván, hogy csak ők ketten segíthetnek rajta, és tanácsaira (amely szándék volt és ítélet) határozott választ küld: ön uram egy kozmikus naiv.

Akik azon tűnődtek: kié hát Tamási, a klerikalizmus foglya-e, a konzervativizmusé, avagy a székelyharisnyás provincialistáké – látva láthatják, miszerint: a mienk, a romániai magyar irodalom halhatatlanja, mindazoké, akik Mikes Kelement is magukénak vallják.

Alkati adottságainál fogva hajlamosabb volt az „érzelmi gondolkodásra”, ahogy Németh László nevezi a hozzá hasonló írótípust: Rousseau-i képlet, aki erős indulati hatások áramában képes alkotni, excitált állapotban érez rá, a rendkívüli hatásokat kiváltó asszociációkra, hasonlatokra, megszemélyesítésekre.

váratlanul összekapcsolódnak az eddig távolinak tetsző tények, az eddig egységesnek hitt fogalomból új meg új fogalmak válnak ki, minden szilárdnak látott dologról kiderül, hogy olyan, mint Herakleitosz napja: mindennap új.