A HÉT50

Ha mostanában írógép elé kényszerülök – egyre nyugtalanabbul a feladat bonyolultsága és a ködök mögött rejtőző véletlen siker csalfaságai miatt – szinte változatlan hévvel gyötör a kísértés, hogy csakis magamról írjak.

A román költészet egyik jellemző vonásának a népi, elsősorban paraszti források felhasználását tartom. Ez a XIX. századi költészetben, sőt a XX. század elején is, pontosan megfigyelhető.

Az első gondolat mindjárt az, hogy József Attila – konspirativ okoknál fogva – ezt a hamis személyi igazolványt mutatta be nekünk, ami a régi Korunk esetében nem egyedülálló, hiszen sokan álnevek, kezdőbetűk mögé rejtőztek.

Prózai írásai mutatják, mennyire valóban drámai alkat volt. Hosszabb elbeszélései közül A húsvéti fáklya, vagy a Kir Ianulea szinte úgy drámai mű, ahogy ő megírta. De erre vall karcolatainak hihetetlen sűrűsége is.

Az írás ugyanis szabályszerű megrendelőlevél, feladója egy nagy amerikai cég, amely – többek között – romániai magyar írók műveit kívánja vevői körében forgalmazni. Az üzleti ajánlatot címek felsorolása követi, a címek mellett példányszámokkal.

Ezek az internacionalista mozzanatok az expresszionisták forradalmi vagy a forradalommal rokonszenvező elkötelezettségéről tanúskodnak egy olyan korszakban, amidőn a hivatalos irodalmi kurzusok a nemzeti elzárkózást, az ellenforradalmi gőzöktől telített sovinizmust és nacionalizmust hirdetik.

Érdekes egyébként, hogy a New York-i múzeumban kiállított legteljesebb csontváz kipreparálásán, konzerválásán és összeállításán nem kevesebb mint nyolc évig dolgoztak a preparátorok, a legjobb szakemberek tudományos irányítása mellett.

Az aktinidák magjában az ötmilliárd évvel ezelőtt végbement szupernóva-robbanások energiája koncentrálódott; korunk tudósai új Prométheuszként fölszabadították ezt az égi tüzet, remélhetőleg végérvényesen az emberiség hasznára.

Mit akar tőlünk ez az idegen tudat? Rá akar kényszeríteni arra, hogy meglássunk, felismerjünk olyan összefüggéseket a valóság kiragadott darabjai között, amelyeket előzőleg ő állapított meg, ő ismert fel.

Nagy botrány volt, a színművészek szövetsége tiltakozott, de a szentségtörő Learrel végigjátszottuk a szezont. A legnagyobb felháborodást az keltette, hogy ugyanaz a színész játszotta Cordéliát és a Bolondot, vagyis Cordélia álruhában visszatért apja mellé.