(m.z.): A megértés anyanyelvén

A krónikás egy pillanatra itt megáll. Gondolatban tiszteleg az előtt, akinek művét és tettét immár az idő vette villáira, Iosif Vulcan előtt, aki románul és magyarul is egyaránt a testvériség anyanyelvén szólt a világhoz és a jövőhöz.

Bitay Ödön: Közös sors – testvéri hagyományok

Folytatnunk kell Nicolae Bălcescu, Kővári László, Gheorghe Barițiu, Szilágyi Sándor, Márki Sándor demokratikus műveit, Bitay Árpád s Veress Endre szorgos gyűjtőmunkáját, Victor Cherestesiu és I. Tóth Zoltán valamint élő fiatal utódaik korrajzait.

Földes László – BEFEJEZETLEN

Földes László – BEFEJEZETLEN
Ilyenformán most fél lábbal Bukarestben, fél lábbal Kolozsváron élek, kéthetenként jövök haza néhány napra megtartani előadásaimat a főiskolán, és rohanok vissza szerkeszteni. Agyonhajszolt voltam, s most, hogy tíz számunk megjelent már, kezdek végre egyenesbe jönni.

Löwi Károly: Invit?

A következő generációban kétmilliárd utód közül félmillió születik öröklött betegséggel, csak azért, mert szüleik atombombát robbantottak. A sugárhatás nem kíméli a központi idegrendszert, a szemlencsét és egyéb szöveteket.

Török Miklós: Sárkány a borítékban

Már bizony ön nagyon ravasz egy ember. Azt írja, hogy az ön aranymondásait csak az okos emberek értik meg. Bennünket ez a kijelentés nem vesztegetett meg, és tudatjuk tisztelettel, hogy mi ostobák maradunk az ön aranymondásaival szemben.

Tabák László: Világértekezlet Felix kandúrral

Újraolvastam az angol hadsereg kiképző őrmestereinek hagyományos hangnemében rám parancsolt tanácsokat, s úgy éreztem, hogy tulajdonképpen nem is vágyom olyan nagyon a hosszú életre. És megerősödött bennem az az elejétől fogva kísértő gyanú, hogy e figyelemreméltó könyv szerzője álnéven ír.

Páran még nem adták fel, hogy kiüssék Trumpot

Páran még nem adták fel, hogy kiüssék Trumpot
A Föld második legnagyobb vállalata, a Koch Industries társtulajdonosa, vezérigazgatója és az ő pénzügyi támogatása az elemzők szerint új lendületet adhat Haley kampányának. A BBC tudósítása arról írt, ezzel párhuzamosan az is látszik, hogy egyre több jelentős támogató száll ki DeSantis mögül, és áll be Haley mögé.