Majtényi Erik: Kilenc tó…

Majtényi Erik: Kilenc tó…
Kilenc tó könnyű habja lejt, / kilenc tó könnyen elfelejt – hátha ez a vers is elfeledte már rég, hogy őt ki írta, én pedig úgy járok majd vele, mintha legkomolyabb képpel saját versemként – és főleg versként – elszavalnám azt, hogy „Lányból lesz az asszony, bimbóból a rózsa…“

Rónai István: Abszurd zene

Rónai István: Abszurd zene
Ami nem értelmes, csak érzelmes: a giccszene abszurd zene. Az a zene, melynek minden paramétere (dallam, összhang, ritmus, dinamika, hangszín) előre meghatározott, mely a választott alapsémából gépiesen levezethető, van annyira abszurd, mint Ionescu ellendarabjában a Smith-ek társalgása.

Gyökerek: Pierre Salinger interjúja Alex Haley-vel

Gyökerek: Pierre Salinger interjúja Alex Haley-vel
Könyvemet politikai regénynek tekintem. Lényegében nem csupán a magam családjának a történetét írom meg, hanem a néger nép balladáját. Minél többet gondolkozom rajta, annál inkább értem, hogy a kulturális örökség mindannyiunkra a mai napig is hatással van.

Tabák László: Csend van

Érezni vagy együttérezni: más. De van hasonlítási alapunk, s ezért leírhatatlan örömmel hallgatom a csendet. A második nagy világégés óta, ha jól tudom, csak kétszer volt erre alkalom, igen rövid ideig. Most ismét van. Nem áltatom magam semmivel, mert tudom...

Szász János: Költők a fényben

Romániai magyar költők olvastak föl román fordításaikból. És román költők magyar vagy német költőtársaik verseiből készült fordításai hangzottak el. Két folk-együttes román, magyar és német dalokat énekelt. A magyar folk-együttes román dalt is előadott, a német magyart is…

Huszár Sándor: A helytállásról

Ilyen emberekről, ilyen körülményekről, ilyen problémákról lesz szó A Hétben több számon át, kedves olvasó. Olyan emberekről, akik a vidéki lét örök talaján állanak helyt, akiknek ott kell helytállniuk. Olyan emberek ők, akiket szeretünk, tisztelünk, akiket segítenünk kell.

Binder Pál: Mihai Vajda és jegyzője

Az általunk ismert első Mihai és Jacobinus által aláírt oklevél Gyulafehérváron 1599. november 15-én kelt. A latin nyelvű okirat tárgya Sennyei Miklós beiktatása Chiroch, Fenyő, Achova, Pojan, Lazura, Pestor és Egethaza falvak birtokába...

Szász János: Ki a mélyből

Kétszer is megnéztem a Bulandra Színházban Liviu Ciulei új rendezésében az Éjjeli menedékhelyet. Elámultam Gorkij szövegének frisseségén. Mennyi humor! — talán ez lepett meg leginkább. S hogy e humor fényében mily döbbenetes körvonalakat kap a tragédia.

Szávai Géza: Emlékek ereje és spontaneitása

Kádár János emlékező írásából épp az emlékek ereje és spontaneitása hiányzik – s ez az említett műfaji és stílusbeli következményekkel jár. Így lesznek a fejezetek néha sikerülten (Utolsó pillangók), de többször sikerületlenül lirizált riportok.