Aknamezőkkel és sárkányfogakkal fogadták az ukránokat

Aknamezőkkel és sárkányfogakkal fogadták az ukránokat
Egyelőre az ellentámadás korai szakaszában vagyunk, amikor az ukrán erők fő feladata elsősorban a gyenge orosz védekezési pontok feltérképezése. A zaporizzsjai mellett folyamatban van a donbaszi ukrán ellentámadás is, ahol sokkal jobban szerepelnek.

Medgyesi Ákos: Stelláris „bújócska”

Bár még nincs meggyőzően bizonyítva, feltehető, hogy a ciklusos naptevékenység valamilyen szövevényes befolyással van a földi időjárásra is. Mai ismereteink szerint a naptevékenység közvetlenül és elsődlegesen főleg a magnetoszférára és az ionoszférára hat.

Bretter György: Adalékok Lukács György életművének értelmezéséhez 1.

Kellemetlen életmű ez, mert állandóan az olvasó eszébe juttatja, hogy tévedni lehet, sőt a tévedést bevallani sem tilos. Testületeket pedig arra figyelmeztet, hogy a szellem értékei nem intézményesíthetők, sőt az intézményesült eszmék nevében senki sem hivatott végleges értékítéletek megfogalmazására.