Az előző írásomra jött hozzászólások arra késztettek, hogy jobban kibontsam a Gyurcsány- rehabilitációt.

Ahogy Bajnai Gordon kezdte a kormányzását, én is azzal a tőmondattal kezdem: Fájni fog.
Nem lesz jó olvasni, amit írok, leírni sem sokkal jobb, de úgy érzem, ha nem tisztázzuk a múltat a jelenben, akkor jövőt sem építhetünk.
Szabad szó, tiszta beszéd. És nincs mellébeszéd. Többször elmondtam, én nem azt fogom írni, amit olvasni szeretnétek, hanem azt, amit gondolok.

Alapvetés
Gyurcsány Ferencet mindig is tiszteltem, ez mára semmit sem változott. Korunk legmeghatározóbb, legtehetségesebb államférfijának gondolom, és mindenekelőtt kiváló embernek. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor álltam ki mellette minden fórumon. Viszont ennek ellenére iszonyatosan károsnak tartom, ha egy helyzet értékelésénél a személyes szimpátiánk miatt nem mondjuk ki az igazságot, mert ezzel esetleg megbántjuk azokat, akik szeretik és tisztelik Gyurcsány Ferencet.
Először is fontosnak tartom azt is tisztázni, hogy mit értek rehabilitálás alatt.
A politikában a rehabilitálás alapvetően egy korábban kegyvesztetté vált, elítélt vagy megbélyegzett politikai szereplő (vagy csoport) közéletbe való visszatérését, becsületének és jogainak visszaállítását jelenti.
Gyurcsány Ferencet nem ítélték el, de megbélyegezték, becsületét, szándékait sárba rántották.
Meglátásom szerint Gyurcsány Ferenc és köre nem is próbálta érdemben cáfolni az ellene felhozott vádakat (különösen az őszödi beszédet és a 2006-os eseményeket), hanem inkább stratégiát váltottak. A vádak cáfolata helyett azt az értelmezést próbálták elterjeszteni, hogy az a bizonyos őszödi beszéd nem a hazugságról, hanem a hazugságokkal való szembenézésről szólt. Ez azonban a társadalom nagy részénél nem ért el morális áttörést.
Természetesen elképesztő erővel tolta a hazug narratívát a Fidesz/KDNP, ennek élharcosa volt Semjén Zsolt, aki egy interjúban elmondta, hogy a politikai élete fő művének tartja Gyurcsány Ferenc leamortizálását.
Tehát ahelyett, hogy pontról pontra vitatták volna a vádakat (dokumentumfilmmel, Gyurcsány Ferenc interjúval, animációs filmmel és minden lehetséges eszközzel, ami a 21. században a rendelkezésre áll), a DK stratégiája az volt, hogy a múltat „lezártnak” tekintsék, és az Orbán-kormány elleni legaktívabb ellenzéki erőként pozícionáljak magukat.
Nem azt mondom, hogy soha nem esett szó 2006-ról, az őszödi beszédről, de mindig érezhető volt, hogy elbagatellizálják a problémát, nem kezelték helyén a gyurcsányozást. Sokszor elhangzott az a hárító válasz, hogy „nincsen Gyurcsány ügy” – és ezzel lezártnak tekintették a témát. Később már azt is felismerték, hogy a gyurcsányozáshoz nincs szükség Gyurcsányra sem, miután visszavonult. Csak akkor már késő volt.
Debreczeni Józsefnek A 2006-os ősz című könyve kiváló kordokumentum, ami 15 ezer példányban fogyott el. Kétszer olvastam, de még így is 8 millióan nem. Feltételezem, hogy akik elolvasták, azok 90 százaléka eleve szimpatizált Gyurcsány Ferenccel, tehát nem miattuk lett volna szükség a rehabilitálásra.

Politikai „rehabilitáció” vs. túlélés
A politikai elemzők különbséget tesznek a társadalmi megbocsátás és a politikai túlélés között: Gyurcsány Ferencnek sikerült a politikai túlélés: felépítette a legerősebb ellenzéki pártot a Demokratikus Koalíciót, és megkerülhetetlenné tette magát az összefogási tárgyalásokon. A társadalmi rehabilitáció azonban elmaradt: népszerűtlenségi mutatói tartósan magasak maradtak, amit a kormányzati kommunikáció folyamatosan napirenden tartott („Gyurcsány-szál”).
Tehát ahogy telt-múlt az idő, jöttek a választások sorra, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a Demokratikus Koalíció számára Gyurcsány Ferenc egy olyan nehezék, amelynek következményeként nincs esélye arra, hogy úgy tudjon választást nyerni, akár koalícióban is, hogy a párt adhassa a miniszterelnököt. Az más lapra tartozik, hogy mire jutott volna a DK nélküle, ha korábban visszavonul, de ezt már soha nem tudjuk meg.
A 2014-es választásokon még nem lehetett egyértelműen kimutatni ezt, de már 2018-ban világosan látszott: a magyar emberek háromnegyede gyűlöli Gyurcsány Ferencet. Igazságtalan ez? Igen. Mi tudtuk, hogy amivel vádolták az nem igaz? Igen. És? Ettől még gyűlölte a nép háromnegyede. Ezt nem akarja megérteni a mai napig a DK- szimpatizánsok zöme pusztán azért, mert ez igazságtalan. Igen, ez rohadtul igazságtalan, de nem is mondta senki, hogy az élet igazságos. A politika pedig pláne nem.
Lehetetlen bizonyossággal állítani, hogy bármilyen rehabilitációs kísérlet sikeres lett volna-e. A probléma az, hogy igazán meg sem próbálták, és nem ismerték fel a gyurcsányozás lassan ölő méreg hatását.
Az, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció a legerősebb (de nem elég erős) ellenzéki párttá tudta kinőni magát, Gyurcsány Ferenc zsenialitásán múlt. Ez azonban azt az illúziót keltette, hogy bármi lehetséges, az a hírhedt üvegplafon mégsem létezik.
Mára nemcsak az derült ki, hogy igenis létezik, hanem az is, hogy az üvegplafon alatt a DK a saját buborékját vélte valóságnak.
Ha másra nem jó a mostani választási eredmény, arra mindenképpen, hogy kipukkasztotta ezt a buborékot, és rákényszerít mindannyiunkat a valósággal való szembenézésre.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. április 25-én.