A Telexnek van egy munkatársa, aki rendszeresen foglalkozik a közösségi média és a politikusok szövevényes kapcsolatával. Hanula Zsolt ezúttal a Facebook augusztusi forgalmát vesézte ki a Meta Content Library adatai alapján. Arra jutott a portál mai számában, hogy „Magyar Péter utcahossznyi fölényével nyerte az augusztusi versenyt, Orbán Viktor pedig kiesett a toplistáról.”

A nyári látszat ellenére még nem írnám le a volt miniszterelnököt. Hisz’ Orbán amerikai focimeccseken, adriai jachtokon és balkáni pálinkázásokon pihente ki a kormányzás fáradalmait. Utódja a miniszterelnökösködés első száz napján nem engedhette meg magának ugyanezt a luxust. Egyébként is az a benyomásom, hogy Magyar Péter szívesen használja a közösségi médiát. Hanula kolléga elemzéséből kirajzolódik, hogy az újdonsült kormányfő majd’ minden kategóriában a számsor elején kötött ki. Például augusztus 31 napja alatt csaknem 12 millió letöltést mondhat a magáénak. Ehhez 199 posztot kellett megírnia, naponta hat és fél bejegyzést.

Mégis van valaki, aki bár csupán a miniszterelnöki letöltések egytizedét érte el, de a mögöttünk hagyott hónapban kétszáz bejegyzéssel vétette észre magát. Szűcs Gábor a neve. Orbán Viktor a választási lista 218. helyéről fedezte föl, és küldte be az ország házába. Harminc alatti fiatalember, aki ügyesen rögtönöz, egyszer még Magyar Pétert is megcsipkedte egy kétperces viszontválaszában. Idegen a gondolkodásmódja és az érvelési technikája, de el kell ismerni, hogy a volt miniszterelnök jól választott a Fidesz szempontjából. Az Alapjogokért Központ állományából és a Megafon online gyakorlóterepéről érkezett influenszer leadta névjegyét a véleményformálók kategóriájában.

Akad azonban egy íratlan szabály, amelyet éppen most kéne betartania. Ha ugyanis a publicisták (a közéleti témákkal foglalkozó írástudók) között vannak azonos nevűek, akkor bizony úgy illik, hogy a fiatalabb különböztesse meg magát valamivel a névtárstól. Szűcs Gábornak erre két oka is van. Az egyik Szűcs Gábor 1950-ben született, és a szocialista bulvárnál, az Esti Hírlapnál tanulta ki az újságírás mesterségét. A rendszerváltás környékén alapította meg a Kurírt, amelyet az első Orbán-kormány szüntetett meg. Utána több újságot is menedzselt. Sokat tud a bulvár műfajáról.

A nála három évvel idősebb másik Szűcs Gábor az iránta érzett tiszteletből vette elő a második keresztnevét, a Róbertet. Szűcs R. Gábor közgazdász, aki diplomataként ment nyugdíjba. Szolgált a stockholmi, a koppenhágai és a ljubljanai nagykövetségen, jól ismeri a skandináv és a balkáni viszonyokat. Hetven fölött kezdett cikkeket közölni a hazai nyilvánosság fórumain, és rövid idő alatt a legjobb glosszátorok-publicisták közé emelkedett.

Jóhiszeműen feltételezem, hogy a nyilvánvaló világnézeti különbségek ellenére a harmadik Szűcs Gábor szakmailag sokat tanulhatna a két idősebb névtárstól. Az egyiktől újságírást, a másiktól műveltséget, mindkettőtől pedig íráskészséget. Azt már nem is merem feltételezni, hogy tud a két másik Szűcs Gáborról, de úgy van velük, hogy tehetnek neki egy szívességet.

Tíz mondat a nevekről

A polgármester felajánlotta, hogy elintézi a névváltoztatást. Azt mondtam neki, hogy arra a kis időre, amíg a másik Bokros Lajos hivatalban marad, nekem nem érdemes. (Bokros Lajos gyermelyi mezőgazdász, 24 Óra, 1995. október 6.)

Ha találkoznék a miniszterelnök úrral, megkérném: segítsen a telefonszámomat másikra cserélni. Nekem arra nincs pénzem. Jó lenne a fiam nevére íratni. Ő is Horn, de legalább nem Gyula. (Horn Gyula budapesti rokkantnyugdíjas, Kiskegyed, 1995. december 26.)

Nem tesz jót senkinek, ha a jövőben bárhol, bárki összemosná, amit a Deutsch-név s azt, amit a Für-név képvisel. Legyen ki-ki az, ami. A Deutsch maradjon, ami volt, s ami láthatóan ma is: kokárdával színezett liberális. (Für Lajos MDF-politikus, volt honvédelmi miniszter a vejéről, Barikád.hu, 2008. május 5.)

A Facebookon és az Iwiwen is fent vagyok álnéven. (Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Index.hu, 2010. október 19.)

A név ruha, amit magunkra veszünk. (Pop Annamária műfordító, Erdélyi Riport, 2011. augusztus 25.)

A legnehezebb egy ilyen névvel saját hangot találni. (Karinthy Márton rendező, Hatoscsatorna, 2013. július 9.)

Nevet változtatott, hogy a magyarsághoz tartozzon. (Fráter Zoltán irodalomtörténész Petőfiről, Magyar Rádió, 2023. március 19.)

Névvel nem poénkodunk, és tényleg elnézést kérek, de elsőre így gépeltem le: Rákay Philop. (Dévényi István újságíró, Magyar Hang, 2023. június 16.)

Ma már név nélkül, kommentek mögé bújva, következmények nélkül lehet sértegetni. (Vitray Tamás tévériporter, Story.hu, 2024. június 1.)

A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. szeptember 4-én.