Műfaji értelemben kétségkívül nekrológot írok. De nem abból az alkalomból, hogy egy ereje teljében lévő közéleti személyiség távozott az élők sorából. Orbán Viktor néhány nap múlva, május 31-én lesz hatvanhárom éves, és a jelek arra utalnak, hogy a korához képest jó egészségnek örvend, bár fogyókúrát azért tarthatna. Politikai értelemben viszont jobblétre szenderült.
Öt választási ciklusban volt miniszterelnök. Márpedig a magyar közjogi rendszer úgy akakult, hogy a három hatalmi ág közül az egyik, a kormányzat feje óhatatlanul a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. Csakhogy igényes tollforgatóként nem ragadhatunk le egyetlen értelmező mondatnál, ezért használtam Orbánnál azt is, hogy az ország első embere. Ezzel magyarázható, hogy amikor még nem volt miniszterelnök, kedvezményezett és első ember, akkor mérsékelten foglalkoztam vele. Terjedelmesebb helyet kapott a házi archívumban, amidőn 1998-ban először vette át a kormányrudat.
Az ellenzéki politikust 1988 áprilisa óta tartom számon, és a gyűjteményben ez volt az első mondata: „Apám erőszakos ember.” Az eddigi utolsó pedig az idén, március 26-án hangzott el, a választási vereség után két héttel: „Nagyon szeretek hosszú távú terveket fabrikálni.” A kettő között csaknem négy évtized telt el, és az Orbán-mondatok gyűjteménye 800 oldalnyira gyarapodott. A róla szóló első mondatot viszont az indokolta, hogy a pályakezdő politikus 1989. június 16-án, Nagy Imre loporsójánál tett szert a minősítésekre. A szellemes és olykor kellemetlen értelmezések félezer oldalt töltenek meg. Ennél bővebb válogatást a magyar közéleti szereplők közül senki sem kapott.
Okkal vagy ok nélkül? Nos, nem föltétlenül azért, mert ő lett volna a legjelentősebb személyiség. Azzal vált a házi archívum leggyakrabban idézett szereplőjévé, hogy az ország első emberei közül ő volt legtovább hivatalban. Ráadásul négy egymást követő választási ciklusban, vagyis neki volt leginkább lehetősége kiépíteni a rendszerét. Aligha szentségtörés, hogy a 2010 és 2026 közti időszakot Orbán-korszaknak neveztük el. Az a benyomásom, hogy nem jár neki – neki sem jár –, hogy örökké az ország első embere, a nyilvánosság első számú kedvezményezettje legyen. E megnevezéseket épp ma vesztette el, az újdonsült miniszterelnök parlamenti esküje napján.
Meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy csekélyebb érdeklődésben lesz része, kevesebb interjú készül vele, és a hozzám hasonló dokumentátorok se minden második mondatát mentik át az utókor számára. Félrehúzódhat hatvanpusztai birtokára, annak Szent Ilonáról elnevezett termében fogadhatja a közélet szereplőit. Úgy fabrikálhat hosszú távú terveket, úgy szőheti a hálóját, mint eszményképe, gróf Bethlen István a múlt század harmincas éveiben. Értelmezése gyarapodhat a szürke eminenciás szókapcsolattal, esetleg még a nyilvánosság egyik kedvezményezettje kifejezés is megmaradhat neki. De ha az országgyűlés elfogadja az utód Magyar Péter önkorlátozó ötletét, miszerint a magyar miniszterelnök két választási ciklusnál tovább nem tarthatja meg az állását, akkor bizony egyszer s mindenkorra le kell mondania az ország első embere titulusról.
Utóirat: ha az olvasó eljutott idáig, joggal állíthatja, hogy tartalmi vélekedést várt volna tőlem. Elvégre egy hosszú pálya megérdemelné az értékelést. Az olvasónak mindig igaza van, ezért hadd kárpótoljam. A szokásos bejegyzés utáni összeállításban idézem azokat a mondatokat, amelyekkel egy kétségkívül jelentős magyar politikust a legutóbbi három évtizedben jellemeztem.
Tíz mondat Orbán Viktorról
Az utcán van otthon.
Szekértábornok.
Amikor Orbán ellenzékben van, korlátozza a hatalmat, amikor hatalomban van, lebontja a korlátokat.
Önmagát kivéve mindenkin uralkodik.
Orbán olyan demokrata, aki vonzódik a diktatúrához.
Futóteljesítménye felemás: itthon ámokfutás, külföldön vesszőfutás.
Ha Magyarországnak nem volnának határai, akkor Orbán Viktornak nem volna mit feszegetni.
Ülve is zsebre teszi a kezét.
Orbán Viktor belopta magát a magyar nép szívébe.
Annyira rászoktunk Orbánra, hogy nem tudunk leszokni róla.
A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. május 10-én.