Valami egészen hihetetlen, elementáris erőt láttam ma megnyilvánulni a Kossuth téren. Spontán, magától értetődő, és valami elképesztő energiájú gravitációs hullám indult el a Kossuth térről, a demokrácia, a magyar társadalom egyfajta ősrobbanás utáni első pillanatait láttam.
Még én is csak ismerkedek az egész új rendszerrel, puhatolom ki a jellegét, határait, de az már most látszik, hogy egy sima választásnál de talán még egy „sima” rendszerváltozásnál is sokkal-sokkal elemibb valami felszabadulását látom, ami még a Tiszán és Magyar Péter személyén is messze túlmutat.
Ez a magyar társadalom önmagára találása, annak a kirobbanó igenlése, hogy a magyarság mindig is Európa része volt, és sokféleségében alkotott egységet. A Tisza-mozgalom eddig is érezhetően kétosztatú volt: a Tisza szigetek a magyarság, illetve a nemzet ilyetén „újrafelfedezéséről” szóltak, míg ezt a népi forradalmat katalizálta maga a párt, illetve Magyar Péter, a Kossuth téri ünnepség pedig ha lehet még inkább erőteljessé tette ezt a dinamikát.
Nem tudom, hogy végül milyen rendszer fog kijegecesedni ebből, de az már most biztató, hogy ennek a változásnak a motorja legalább annyira szól a magyar civil társadalom felemelkedéséről, öntudatra ébredéséről, mint magáról a Tiszáról és Magyar Péterről.
Magyar beszéde nem hagyományos beiktatási beszéd volt, relatíve kevés szólt a tényleges kormányzati munkáról, sokkal inkább egy forradalom folytatásának az ígérete és annak a lehetősége, hogy a magyarság természetes lételemévé váljon a nép európaisága polgárisága, a jogállamhoz való ragaszkodása, azaz: a polgárosodás kap ismét egy hatalmas lendítést Európa irányába.
Olyasfajta változás ez, ami az ezeréves magyar történelemben négy-öt alkalommal történt meg.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. május 9-én.