„Káosz Spanyolországban! Egy nap alatt 49 000 »migráns tört be« az EU-ba Marokkó felől! Zavargások, kiégett autók, felbátorodott tömeg, katonakorú arabok, háborús állapotok!”

A magyarországi szalagcímeket már azelőtt meg lehetett volna írni a csütörtökön Ceutánál a kerítést áttörő tízezrekről és az őket visszatartani igyekvő spanyol hadseregről, hogy a konfliktus egyáltalán elkezdődött volna.

A „mérsékelt” európai vezetők és az európai sajtó a határok lezárásáról, Schengen végéről, a nyugati civilizáció vesztéről, új mór invázióról és hasonlókról cikkeznek. Pedro Sánchez maga is hirtelen alábhagyott eddigi toleráns retorikájával. Megígérte ugyanis, hogy az országot ostromló, felháborodott bevándorlók nem fognak bekerülni az ország – a többi uniós tagállaménál amúgy nagylelkűbb – menekültügyi programjába, sőt inváziós tömegként, meglehetősen erélyesen fogják kezelni őket.

Arról pedig szó sem lehet, hogy az észak-afrikai spanyol területről valaha is az európai kontinensre lépjenek az érintettek.

Ennek ellenére szombaton huszonkét európai vezető, közöttük Magyar Péter is elítélték Sánchez miniszterelnök „migránsbarát” politikáját mint „európai kockázatot.” Olaszország kormánya pedig kategorikusan közölte, a Schengeni határt Spanyolország felé lezárják.

JD Vance amerikai alelnök, valamint az izraeli kormányhoz közel álló források jelentős kárörömmel reagáltak a csütörtöki, kaotikus képekre. Még az sem volt sokáig világos, hogy mi ez a Ceuta, és hol található.

Mint később kiderült, ez nem véletlenül történt. A ceutai krízis ugyanis minden bizonnyal egy mesterségesen megrendezett válság. A főszereplők: Marokkó királya, VI. Mohamed, Donald Trump amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. A célpontok pedig Pedro Sánchez, a Trumppal és Izraellel szembehelyezkedő spanyol „radikális baloldali retorika”, illetve Algéria kormánya.

De kezdjük a történetet az elején.

Ceuta városa, amelynek lakosságának jelentős része észak-afrikai, muszlim arab, földrajzi értelemben nem az Ibériai-félszigeten található. A spanyol gyarmati kivonulás után a Marokkó területéből kiszakított, spanyolos kultúrájú és széles körű autonómiájáról ismert Ceuta és Melilla enklávéi épp azért váltak a földközi-tengeri migrációs útvonal gyújtópontjaivá, mert az afrikai, nem uniós országoktól két dolog választotta el őket: egy hatalmas, szögesdróttal megerősített kerítés – az „Európa-erőd” részeként –, valamint a kerítés nem uniós oldalán nagy létszámban állomásozó, felettébb agresszív marokkói csendőrök.

Ez utóbbi szervezetet éppen a 2015-ös nagy migrációs hullám mindenáron való elkerülésének jegyében több mint egy évtizede az Európai Unió finanszírozza. VI. Mohamed, aki országában nem túl nagy népszerűségnek örvendő, egyeduralmi hajlamokkal is rendelkező – bár alkotmányos – király, az évek során tökélyre fejlesztette, hogy a gazdag európaiak fizetnek neki azért, hogy az országában megrekedt afrikai és közel-keleti bevándorlókat, valamint saját állampolgárait ne engedje illegálisan spanyol területre lépni.

Ennek egyenes következménye, hogy miközben a spanyol kormány a már Spanyolországban élő bevándorlóknak többletjogokat biztosít, ezt a stratégiát addig folytathatja viszonylag könnyedén, amíg Marokkó kormánya a szubszaharai menekültek nagy részét százezres nagyságrendben, a városaiban kialakult gettók elviselhetetlen körülményei között tartja, sok esetben erőszakkal, azért, mert az Európai Unió ezért jelentős összegeket utal át neki.

Másrészt VI. Mohamed király mindezzel a madridi kormányt is sakkban tudja tartani, méghozzá nem csupán migrációs kérdésekben. Tulajdonképpen bármi, amit Spanyolország nem akar megtenni, de Marokkó szeretné, elérhető egyszerűen úgy, hogy a király megfenyegeti a spanyol kormányt: nagy balhét szervez Ceutában és Melillában.

Ez történt most is, de még ennél is több. Mint ismert, 2026 februárjában az USA és Izrael által indított, Irán elleni nagyszabású háborúhoz az Európai Unió tagállamai Donald Trump határozott kérése ellenére sem voltak hajlandók csatlakozni. Akadt azonban egy balközép kormány vezette állam is, amely szinte politikát csinált abból, hogy megtagadta az amerikai elnök kéréseit, bírálta Izrael gázai tömeggyilkosságát és a Hágai Bíróság által beidézett miniszterelnökét, sőt migrációs politikájában is eltért az amerikai és az európai fősodortól.

Ez Pedro Sánchez és a spanyol szocialista–újbaloldali együttműködésre épülő kormánya volt. Sánchez határozottan kijelentette, hogy Spanyolország semmiféle segítséget – még a NATO-bázisokat és a légteret sem – bocsátja rendelkezésre Irán elleni akciókhoz. Eközben nagyszabású programot hirdetett, amelynek keretében elsősorban a dél-amerikai származású, Spanyolországban élő bevándorlók számára könnyített állampolgársági eljárást biztosít, így kezelve az ország kiugró gazdasági teljesítményéhez szükséges többletmunkaerő biztosításának kérdését is, miközben – Európában talán egyedülálló módon – emberséges megoldást hirdetett a problémára.

Sőt, egy, a kormánytól független határozattal a spanyol bírói testület is elrendelte, hogy még a határon illegálisan átjutó menedékkérőknek is joguk lesz ezentúl Spanyolország területén tartózkodni.

Az események ilyen láncolata politikai katasztrófát jelentett az Egyesült Államoknak és Izraelnek. Ezért – ahogyan arra Bruno Maçães portugál újságíró is felhívta a figyelmet – izraeli radikális jobboldali think tankek már ez év áprilisában előálltak egy tervvel, amelynek célja Spanyolország nemzetközi fórumokon, a palesztinok humanitárius katasztrófája ügyében tett fellépésének tompítása, illetve az ezt képviselő Sánchez-kormány megbuktatása volt.

A terv lényege Ceuta és Melilla státuszának kétségbe vonása volt. Spanyolországot „brutális gyarmatosítóként” festette le, amely „arab őslakosokat tart megszállás alatt”, holott a két enklávé valójában Marokkót illetné.

Az Izrael és Marokkó közötti politikai együttműködés évekre nyúlik vissza. VI. Mohamed ugyanis gazdasági előnyökért cserébe aláírta, sőt jelentős propagandát is folytatott az úgynevezett Ábrahám-megállapodások mellett, amelyek keretében Izrael több szunnita arab monarchiával is kiegyezett az Iráni Iszlám Köztársaság regionális pozícióinak gyengítése érdekében. A király később Marokkót Trump „Béketanácsába” is bevitte, ahol az amerikai elnök legközelebbi szövetségesei gyülekeznek.

Tavasszal azonban Marokkót még nehéz volt meggyőzni arról, hogy pusztán Izrael tervei alapján aktív ellenséges viszonyt alakítson ki Madriddal.

Ehhez más is kellett, méghozzá Sánchez kormányának külpolitikai irányváltása a Maghreb térségében. Jeremy Cliffe londoni újságíró hívta fel a figyelmet arra, hogy a spanyol miniszterelnök országa demokratikus átalakulása óta először vette fel az intenzív kapcsolatot Marokkó ősellenségével, az addig „fekete bárányként” kezelt Algériával.

Éppen július 20-án került sor Sánchez algíri látogatására, amely véget vetett a két ország 2022 óta tartó diplomáciai válságának. A francia gyarmatosítókat kiűző algériai Nemzeti Felszabadítási Front utódpártjának kormánya ugyanis támogatja a marokkói katonai megszállás alatt álló Nyugat-Szaharát és annak függetlenségi mozgalmát, a Polisario Frontot. Négy évvel ezelőtt a spanyol kormány éppen Marokkó királyának kívánságára végül elismerte a megszállók fennhatóságát Nyugat-Szahara felett. Ezzel azonban Madrid magára haragította Algériát, amelyre most – az iráni háború és az orosz–ukrán háború következményei miatt – ismét szüksége van, hiszen innen kíván cseppfolyósított földgázt vásárolni, megkerülve az amerikai és a katari beszállítókat is.

Ez már éppen elég volt ahhoz, hogy Marokkóban beteljen a pohár. Videófelvételek is tanúskodnak arról, hogy a Rabatban, Marrákesben és Casablancában csellengő, sokszor otthontalan, illetve a helyi szervezett bűnözésben megélhetést kereső férfiak, valamint más, egyenlítői afrikai országokból menekülő emberek tízezreit a marokkói hatóságok – amelyek addig szigorúan őrizték a határt – Ceutánál a spanyol határhoz szállították. Az ott összegyűlt tömeg ezután áttörte a kerítést, megtámadta a rendőrséget, és Ceuta környékén spontán zavargásokba kezdett.

Sáncheznek végül a hadsereget kellett bevetnie, és a nagyjából 49 ezer átjutóból 37 ezer embert egyetlen nap alatt visszaszállítottak Marokkóba, miután a rövid ideig tartó káoszt követően a marokkói kormány is ígéretet tett a visszafogadásukra.

A határozott fellépés előtt azonban már elkészültek a rémisztő videófelvételek. JD Vance, valamint a Marco Rubio vezette amerikai külügyminisztérium is közleményt adott ki az eseményekről. Utóbbi szerint az amerikai kormány „a spanyol nép és Ceuta népe mellett áll az elnyomó, szélsőbaloldali, migránsbarát rezsimmel szemben”, ami értelmezhető az állam belügyeibe való beavatkozás, sőt egyfajta „puha puccskísérlet” megnyilvánulásaként is.

VI. Mohamed ugyanakkor kemény eszközökkel érzékeltette, mi lehet a következménye annak, ha Spanyolország szuverén külpolitikája olyan elemeket is tartalmaz, mint az ősellenségnek tekintett Algériával való közeledés. Ahogyan azt is megtapasztalhatták, hogy az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel, ha európai szövetségesei bizonyos határokat átlépnek: például ellenzik, sőt akadályozzák az Irán elleni katonai fellépést, vagy éppen algériai LNG-beszerzésekkel csökkentik energiafüggőségüket más partnerektől.

Eközben az izraeli kormány azt is hangoztathatja Spanyolországgal szemben, hogy miközben Izraelt emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják, a spanyol rendfenntartók is „arabokat bántalmaznak” Ceutában.

Ez maga a káosz, és annak visszataszító politikai kihasználása. Az amerikai és izraeli nyomás, valamint Marokkó királyának cinikus akciója ahhoz hasonlítható, amikor Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök 2020-ban szintén közel-keleti bevándorlók „átengedésével” próbálta zsarolni Lengyelországot és Litvániát.

Ilyesmivel csak olyan országot lehet zsarolni, amely rendkívüli mértékben tart a migrációtól. És amely olyannyira elképzelhetetlennek tart bármilyen más megoldást erre a politikai kérdésre, mint a rendőrség, a könnygáz és a vízágyú alkalmazását, hogy lényegében bármire rávehető.

Ez így nem szuverenitás, hanem a világ egyik leggyalázatosabb politikai cirkusza.

Forrrások:
https://www.politico.eu/…/ceuta-crisis-22-eu-leaders…/
https://x.com/JeremyCliffe/status/2082908367299723374
https://www.ynetnews.com/opinions…/article/bki11ns9tzx
https://x.com/StateDept/status/2083197495119626476
https://www.france24.com/…/20260720-spain-pm-sanchez…
https://www.euronews.com/…/sovereignty-sarcasm-blame…
https://x.com/vijayprashad/status/2083442971865686480