Csak felfogás kérdése, hogy mivel okoztak Orbán-kormány nagyobb kárt. A külhoni magyarsághoz fűződő politikájával vagy Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszerének teljes lerombolásával.
vagy az ország nemzetközi kapcsolatrendszerének lerombolásával Fotó: Ladjánszki Máté Forrás: Népszava
Valljuk be, hogy történelmünk olyan különleges pillanatát éljük ezekben a napokban, amihez hasonló nem mindenkinek adatik meg az élete során. A magyarok túlnyomó többsége a demokrácia diadalával ajándékozta meg nem csak magát, de Európát és az egész progresszív világot. Azokat az államokat, ahol elutasítják az önkényt, a jog sárba tiprását, a szövetségesi árulást és az állami szintre emelt hazugságot. Tizenhat év után megérdemeljük az érzést, hogy újra kisütött a nap.
Szédítő tempóban zajlik az új kormány munkába állásának előkészítése. A miniszteri posztok bemutatott várományosairól már mostanra kiderült, hogy nem pártkatonák. Miközben a rendszerváltó csapat szakértői a munkára készülnek, addig az előző hatalom haszonélvezői a menekülés útjait keresik. Míg akad, aki a politikai porondról próbál meg csendben távozni, lemondva a parlamenti képviselői posztról, addig mások a törvénytelenül összeharácsolt sok ezermilliárdos vagyonok kimenekítésébe fogtak.
Gazdasági intézkedések, intenzív jogalkotás, a modern magyar állam újjáépítésének lépései következnek és közben tanúi leszünk a bukott NER tettesei ellen indított hajszának. A társadalmi elvárás egyértelmű. A bűnt bűnhődésnek kell követnie. Szigorúan a jog minden paragrafusának betartásával.
Az már kiderült, hogy sem a pénzeknek, sem az igazságszolgáltatás elől külföldi menedékben gondolkodóknak nem sok ország kínál hosszútávú megoldást.
Van, ahol legfeljebb egy-két évig biztosított a maradás, máshol perzselő a 45 fokos forróság. Az meg, mint tudjuk, különösen nagy túlsúly esetén, kínzóan megterhelő. Délkelet-Ázsia nagy befektetéskezelő központjai leginkább a nagy pénzeket kedvelik. A kétes eredetű vagyonokat nagyon szeretik, azok gazdáit viszont már kevésbé.
Világhír lett abból, hogy az Orbán-kormány oligarchái próbálják külföldre menekíteni a megszerzett vagyont
Az Egyesült Államoktól Lengyelországig, Uruguaytól…
Hogy mi vár ránk az elkövetkező hónapokban, években? A demokrácia szédítő örömünnepét nem egy esetben meg fogja keseríteni mindaz a borzalom, amivel a társadalom kénytelen lesz szembesülni. A Fidesz hatalmi elitje és az őket kiszolgáló haszonlesők a magyar emberek számára elképzelhetetlen volumenű rablást hajtottak végre másfél évtized alatt. Tették ezt rendkívül átgondoltan, állami szinten szervezve. Bármit építettek, vagy hoztak létre, annak az ő politikai maffiájukat kellett gazdagítania. De az építés a legritkább esetben volt jellemző rájuk. Leginkább használták, pontosabban kihasználták azt, ami működött. És közben romboltak, tönkretettek komplett szakmákat, gazdasági ágazatokat, emberi életeket, vállalkozásokat fosztottak meg a fejlődés lehetőségétől. A pusztításuk méretét, és mélységét egyszerre nehéz lesz felfogni. Amit elkövettek mindannyiunk életével, sokaknak kihívás lesz megemészteni.
A legegyszerűbb most az lenne, ha felsorolnánk a már ismert történeteket a nemzeti bankos Matolcsy-klánról, vagy az Orbán-vő csodaszámba menő gazdagodásáról. Szörnyülködhetnénk naphosszat, a szemünk előtt szokatlanul hosszú szám cikázna sok sok nullával a végén. És bár nagyon hatásos lehetne, ezt most hagyjuk meg másoknak.
Közeledik ugyan is a rendszerváltásnak az a pillanata, amikor elkerülhetetlenné válik a szembenézés azokkal a nagyon speciális bűnökkel, amiket az Orbán-korszak követett el mindannyiunkkal szemben – magyarokkal, itthon és határon túl egyaránt.
A NER egyik különösen fájó és egyben hosszan ható gaztette a Magyarország helyzetén ejtett sebet, a beágyazottságán a világban, a nemzetközi megítélésén, a magyarok kapcsolatain a magyarokkal, a történelmi barátokkal, a szomszédokkal.
Legyinthetnénk, mondván, mindezt az idő majd gyorsan orvosolja. Ezzel sajnos csak becsapnánk magunkat. Könnyen előfordulhat, hogy ezen a téren a gyógyulás hosszabb lesz, mint a gazdaság nagyon időigényesnek jelzett rendbehozatala. Különösen fájó az az aljasság ahogyan Orbán Viktor világában a szavazatvásárlásnak és a milliárdos tételek eltüntetésének rendelték alá az anyaország határon túli magyarsághoz fűződő politikáját.
Minden a NER korszakát megelőző kormány idején egyetértés volt a parlamenti pártok között abban, hogy a határon túli magyarokhoz fűződő viszony prioritása a szülőföldön maradás támogatása kell legyen. Ez a Szijjártó-féle szervezetben, amit nehéz külügyminisztériumnak nevezni, gyorsan a feledésbe merült. Helyette épültek stadionok, gazdagodtak futballklubok, lett egy, a támogatásokat átláthatatlanná varázsoló világméretű szervezeti és céges hálózat. Ennek működésébe Erdélyben, a Vajdaságban, a Felvidéken, Kárpátalján, a nyugati világban Ausztráliától Kaliforniáig mindenhol a Fidesznek való megfelelés volt kódolva. Hogy mindez mennyibe került nekünk, egyszerű halandó adófizetőknek, csak sejtésünk lehet.
Magyar Péter megegyezett Kelemen Hunorral, hogy az RMDSZ a jövőben nem fog beavatkozni a magyar pártpolitikai küzdelembe – Együttműködnek az erdélyi magyarság…
Ezzel szemben azt pontosan lehet tudni, hogy mennyire volt ideológiailag bebetonozott, pártosságában kisajátított ez a magyarnak hazudott nagy pénznyelő. Ahogyan azt is fájdalmasan érzékelhetjük,
mennyire sikeresen fordítottak egymás ellen magyart magyarral.
Csak felfogás kérdése, hogy mivel okoztak Orbán-kormány nagyobb kárt. A külhoni magyarsághoz fűződő politikájával vagy Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszerének teljes lerombolásával. Téved, aki úgy gondolja, hogy ebben az esetben a „teljes” szó használata eltúlzott. Sajnos a károkozás mértéke akkora, hogy diplomáciai bravúrok sorozatára lesz szükség a következő években a romok eltakarításához.
Elég belegondolni, mit követett el az Orbán-Szijjártó duett a legfontosabb szövetségeseinkkel, az Európai Unió és a NATO tagállamaival szemben. A legrövidebben az árulás szó használatával írhatjuk le a magyar miniszterelnök cselekedeteit. A nagy gond az, hogy Orbán nem magánemberként botlott, hanem Magyarország miniszterelnökeként cselekedett, mérlegelve tettei minden következményét. Így, bár sikerült besározni Magyarország nemzetközi renoméját, legfőbb szövetségeseink, és szomszédjaink pontosan tudják, hogy nem a választói akaratát fejezte ki Orbán a háborús bűnös Vlagyimir Putyin iránti hűségével, a korlátozott szellemi és erkölcsi képességét naponta bizonyító Donald Trump előtti megalázkodásával, valamint a kínai Hszi Csin-ping kegyeinek keresésével.
Az Orbán-kormány mindent felrúgott, soha nem látott bűnöket követett el tizenhat év alatt a határon túli magyarok ellen – A budapesti diplomácia tudatosan visszavitte…
A barátaink ezt világosan látják, mégis nehéz lesz feledtetni a lengyelekkel az övön aluli ütéseket, a legfőbb gazdasági partner németekkel a náci múlt ízléstelen felemlegetését, vagy a svéd, finn NATO-tagfelvétel folyamatának minden indok nélküli lassítását.
A nemzetközi kapcsolatokban, a diplomáciában a nagy államok, a katonai és gazdasági világhatalmak sokszor megengedhetik maguknak a nem feltétlenül szimpatikus lépéseket. De még ők is, ha másra nem, de legalább a látszatra igyekeznek ügyelni. Az Orbán-kormánynak a 16 évnyi szabadságharca idején ez sem sikerült.
Ahogyan nem sikerült Orbán Viktornak felmérni azt sem, hogy magyarok és ukránok hány generációjának az együttélését mérgezi meg évtizedekre. A lengyeleknek és a románoknak volt megoldásuk Ukrajnával az ő kisebbségeiket érintő kérdésekre. Nekünk nem. Volt viszont Volodimir Zelenszkijt gyalázó óriásplakátunk, Ukrajnát ellenséggé kikiáltó választási gyűlöletkampányunk, valamint kisegeres megalázkodásunk az agresszor Putyin előtt az olcsóbbnak hazudott olaj és gáz reményében. Orbán Viktor és társai mély sebeket ejtettek a szuverenitásunkon, a nemzeti büszkeségünkön és a barátaink Magyarország iránti bizalmán.
Kiszivárgott a kormányzati jegyzőkönyv, Orbán Viktor biztosította Vlagyimir Putyint, hogy mindenben segít neki, mint egér az oroszlánnak – Donald Trumpot mindketten…
Pokolian nehéz feladat hárul ezen a téren a Magyar-kormány egészére, és leginkább Orbán Anita leendő külügyminiszterre. A bemutatkozás és a látványos kezdő lépések jól sikerültek. A szövetségeseink már jelezték, hogy rajtuk nem fog múlni.
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2026. május 4-én.