Franciául: C’est plus qu’un crime, c’est une faute) híres szállóigét a legtöbb történész és forrás Antoine Jacques Claude Joseph Boulay de la Meurthe francia politikusnak tulajdonítja mert 1804-ben Bonaparte Napóleon összesesküvés/árulás címén kivégeztette Louis Antoine, duc d’Enghien herceget, a minek semmi értelme nem volt, de maga ellen hangolt több európai nagyhatalmat.

Többedszerre mondom, hogy ha a Tisza-kormány, pontosabban Magyar Péter hibáit elnézzük, akkor megette a fene. Ha meg bírálni se szabad, akkor meg pláne megette.

1. Ha valakit egy bizonyos hivatalra felkérünk, először őt magát kérdezzük meg. Az nem úgy van, hogy előbb bejelentjük, aztán neki is szólunk. A mai országgyűlési beszédben már gyanús volt, hogy nem említett nevet, holott előtte a neten már Polgár Juditról írt. A frakció is anélkül hagyta volna jóvá a világ legjobb női sakkozója jelölését, hogy nem tudta: a jelölt vállalja-e? A dolgok állása nagyon erre utal. A kormányfő ugyanis közölte, hogy még ezután fog beszélni Polgár Judittal.
Az, hogy előbb bejelentem, aztán megkérdezem, annyira primitív hiba, hogy ilyet nemhogy az államigazgatásban, hanem az óvodában sem szabad elkövetni. (Pistike ideadja a kisnyuszit! Megkérdezted? Ja, nem.)

2. Ahogyan az ATV-n el is hangzott beszélgetés közben, a bejelentés olyan antiszemita hullámot indított el, hogy arra a közelmúltban aligha volt példa. 1944-45 óta tudjuk, hogy Magyarországon (és általában a térségben) igen komoly antiszemitizmus lappang, amely most kinyílt szelepehez jutott és kiszabadult. Nem róható ez kizárólag az újnyilas Mi Hazánk országgyűlési felszólalásának rovására, a „kettős állampolgárságról” szóló, nyilvánvalóan náci-nyilas ízű böffentés rovására. Nem. Arról a látens gyűlöletről van szó, amely ott volt a gettókban és onnan kihurcolt, zsidónak minősített honfitársaink utáni kiabálásban: .„mentek Ugandába!”, az elhagyott lakások elfoglalásában és kifosztásában, a keretlegények élvezetgyilkolásában, a nyilasok által kéjjel alkalmazott halálra kínzásokban, de a vidéki zsinagógából kijövőket mocskoló üvöltésekben, a „kizsákmányolást” és a „kommunizmust” egyaránt „zsidónak” bélyegző felfogásban, s bizony helyenként, bár marginális jelenségként még az 1956 októberében is (ld. pl.: Standelky Éva: Antiszemitizmus az 1956-os forradalomban, Szakolczay Attila: Antiszemita bűncselekmények az 1956-os forradalomban); sőt: még a rendszerváltozás után Csurka István írásaiban, vagy akár az Országgyűlésben is. Nagyné Maczó Ágnesben és az ő róthmiksázásában, melynek hallatán az akkori ellenzék még ki sem vonult a teremből.
Ezt a szellemet sikerült kiszabadítani. Ránk szabadítani. Több mint bűn.
3. A nyilvánosság kihagyása: nem tudjuk, mikor és hol, mennyire véglegesen, és egyáltalán. hogyan született döntés (született? mit tudom én), holott Magyar Péter megígérte. a jelöltek széles társadalmi vita utáni megnevezése és vita lesz. Azt azonban csodásan amatőr módon nyitva hagyta, hogy a most, ideiglenesen megválasztandó államfő, vagy pedig az alkotmányozás befejezése után, a „végleges” köztársasági elnök személye lesz-e a vita tárgya.
Ezt kizárólag a gyakorlatlanság rovására írni önámítás volna. A Tisza vezetésnek többsége nem új a politikában, de ha az volna is: ilyen felületességet, hanyag, trehány munkát egy kezdőtől sem várhattunk volna el.
Remélem, ez tanulság volt. mert ha nem, abból nagyon nagy baj lehet. Végiggondolni sem merem.
És végül. Nem egészen ide tartozik, mégis. a kormányfő most már igazán abbahagyhatná az ellenzék (akármennyire megérdemli is) zrikálását. Kezd unalmassá válni. Régi mondás, hogy ha éjjel nyílik az ajtó, és belép Frankenstein, megrémülök. De ha tizenkét Frankestein lép be, akkor röhögni kezdek.
Sok parlamantet láttam, Skandiváviától az Adriáig, hiszen többek közt ez volt a dolgom. Olyat azonban nem, hogy a miniszterelnök mondanivalója jószerivel zrikálásban merül ki. (Nem is volt olyan rossz az a párbajra hívás: nevezze meg segédeit!). Tényleg, eleinte mulattató. De minden vicc csak egyszer jó. Egy politikusnak meg kell tanulnia uralkodni magán, ha kell, akár színészkedni is. És egyszerre tizenkét felé figyelni.

Ahogy drága jó főnököm, dr. Faluvégi Lajos mondta: „ez a vezetés művészete.”

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. július 20-án.