Dél-Walami és a Shechohl szigetek közti összecsapást a 137. helyért 120 ezer okostelefon és 230 ezer beszélő fridzsider kísérte figyelemmel. A világbajnokság elő-elő (a tizediken) döntőnek is beillő összecsapása, a reggeli, tízórai, ebéd- és vacsoraszünettel, valamint a FIFA által elrendelt kötelező sziesztával, városnézéssel és szupermarket-bevásárlással együtt is váratlan izgalmakat hozott.
A labda két tizenegyest is adott, egyet-egyet mindkét csapat javára mert így tartotta igazságosnak. Mindez az automata vasalók élénk tiltakozása ellenére történt, holott még a labdát, sőt a szögletzászlót is kihívták az oldalvonalon túlra, hogy megtekintse „A lila rózsák éjjel sírnak” nevű, Uszkár-díjas kutyatáp reklámját. Az önszabályzó kapu azonban mindkét büntetőt kivédte. Az összecsapás, halmazatilag, hosszabbítással együtt, jó magaviseletért történt harmadolással öt évig tartott, közben megrendezték két újszülött keresztelőjét és a legfiatalabb játékos unokájának bar micvóját, a nézők között pedig a játékvezetővel tölthető nászéjszakát sorsoltak ki.
Az eredmény pont a com-on megtekinthető.
*
Az egész futball vb-n csapnivaló a bíráskodás. A játékvezetők csaknem minden meccsen rosszul helyezkednek, zavarják a játékosokat. A portugálok helyében én nem tudnék örülni a bírói segédlettel elcsalt horvát gól miatti győzelemnek.
A futballnak az adja az egyik izgalmát, hogy az a gól, amit a bíró megítél. Ahogy Karinthy írja: „A játékos lenyelte a labdát, besétált a kapuba, és ott kihányta, amit a bíró gólnak ítélt.” Sarkítva: fütyülök rá, hogy valójában mi volt. Ha a bíró azt ítéli, les volt, akkor les volt. Ha azt, hogy nem, akkor nem. A VAR fölöslegessé teszi a játékvezeőt a pályán, csak zavarja a gép önálló működését. „Bemásszák lelkünket a gépek, mint aluvót a bogarak.” József Attila.
És e kettő megfér egymás mellett. az a rossz bíró, aki határozatlan, ezért a gép szerint dönt. Minél gyakrabban kell beavatkoznia a VAR-nak, annál gyengébb a játékvezető.
Így eljöhet az idő, mikor a gép dönt helyette, csak VAR lesz és semmi más, az ember csak ül és néz, mivé lett a világ.
A szerző Facebook-bejegyzései 2026. július 3-án.