Putyin ukrajnai agressziója biztonságpolitikai és nagyhatalmi célok szolgálatába áll. Az eredetileg 3 napra tervezett villámháború két éve tart, és bebizonyította, hogy sem Oroszország magáról alkotott képe, sem pedig a Nyugat értékelése nem volt helytálló. Ukrajnát még 2 év után sem tudták bevenni, az orosz hadsereg a kezdeti előnyomulás után kudarcokat szenvedett el.
Mostanára az orosz haderő „összeszedte” magát, pontosabban Ukrajna oldalán a fogyó emberi erő és az elapadt nyugati fegyverszállítás nagyobb teret enged az orosz előrehaladásra. Így joggal merül fel a kérdés, mi lesz utána, Putyin megtámadja-e a NATO-t. Hiszen Medvegyev Ukrajna felosztásáról, majd bekebelezéséről, Lengyelország megsemmisítéséről, Putyin baltikumi zavargásokról, a Kreml propagandistái pedig Berlin és London bombázásáról beszélnek.
Putyin csak akkor tudna stratégiai elképzeléseiben – vagyis a nagyhatalmi státusz elismerésében és biztonságpolitikai előnyök megszerzésében – tovább lépni, ha győz Ukrajnában. Ez korántsem biztos, és függ attól, hogy kap-e Kijev olyan fegyvereket, amelyekkel eredményesen tudja megakadályozni országa szuverenitásának megkérdőjelezését. Olyan fegyverekre van szükség, amelyekkel az agresszió kiindulópontján, vagyis saját területén kívül tudja megsemmisíteni az agresszort: utánpótlási vonalait (a Kercsi híd is idetartozik), parancsnoki állásait, kilövőhelyeit (a Kaszpi-tengeren is). Katonai nonszensz, ha támadni csak a határok átlépése után „szabad”.
Putyin azonban esetleges győzelmével sem tudja stratégiai céljait elérni. Saját felfogása szerint a biztonság terén rosszabbul áll, mind az agresszió előtt: a NATO szárazföldi határai 1200 kilométerrel (Finnország) a tengeri határok 3200 kilométerrel (Svédország) hosszabbodtak meg. Nagyhatalmi ambíciói kiteljesedése helyett nemzetközi politikai izolációba került, és ez nemcsak az ENSZ-közgyűlés, Biztonsági Tanács szavazati arányaiban jelenik meg, hanem pl. a volt szovjet köztársaságok (Belarusz kivételével) óvatos, másfelé irányuló orientációjában is. A BRICS tagok számának növekedése ugyan csökkenti az USA szerepét, de nem emeli Oroszország befolyását. Ezen Ukrajna teljes elfoglalása sem változtatna.
Nyilvánvaló, hogy egy győzelem megnövelné Putyin étvágyát, amit a cári-szovjet-orosz politikai folyamatosság diktál. Van-e azonban ehhez megfelelő alapja? Ukrajna esetében az agresszió előtt egy villámgyőzelemhez volt. Most más a helyzet. Katonapolitikai nézetek szerint a támadáshoz 3-10 szeres túlerő kell. Ezen a téren az orosz-NATO egyensúly a katonai kiadások terén 1:5, gazdasági téren 1:18. Csupán az EU lakossága négyszer nagyobb az orosznál, a katonai kiadások 1:8 arányúak, az orosz költségvetés 40 százalékát viszi el a háború, miközben a NATO idevonatkozó költségei 2-3 százalék között mozognak.
Oroszország nem képes sem most, sem a jövőben a vázolt erőviszonyokat úgy megváltoztatni, hogy közvetlen konfrontációba kerüljön a NATO-val. Ehhez nincsenek meg a féltételek, s bár a Nyugat félelme némileg ellensúlyozza az eszközök hiányát, de a félelem az orosz medvétől nem írja felül a valóságot. Egy kivétellel: az atomeszközök terén a helyzet más, 10:1 az arány. Itt emlékeztetni kell Hruscsov az akkori USA-atomtúlerőről mondott véleményére: nekem elég, ha az országot egyszer tudom megsemmisíteni. Az elrettentés stratégiája ma is működik. Ezen túlmenően Putyin tisztában van azzal is, hogy az orosz atomcsapást nyugati ellencsapás követi, és az atombunkeréből kilépve ki fölött akar uralkodni, milyen biztonságpolitikai célt, nagyhatalmi szerepet nyer?
Az objektív lehetőségek hiánya azonban nem jelenti azt, hogy Putyin lemond a Nyugat megtámadásáról, gyengítéséről. Ennek formái azonban csak kivételes esetben jelenthetnek közvetlen konfrontációt. Annak helyébe az idegenzászlós akciók, a hamis információk, a fellazítás, a NATO-tagok szembeállítása, az érzékeny területek elleni kibertámadás lép, majd ha ezek eredményesnek bizonyulnak, tűszúrásszerű akciók annak a kitapintására, hogy Nyugat hogy reagál. A Baltikum, Moldova pl. a nagyszámú orosz lakossággal, amely imitt-amott megkérdőjelezhető emberi jogi helyzetben van, tág teret enged a belső ellentétekre, esetleg a Krímben vagy Donyeckben és Luhanszkban történtek megismétlésére, a „szürke emberkék” bevetésére, manipulációra, idegenzászlós műveletekre. Csak kivételesen és a visszavonulás lehetőségének fenntartásával kerülhetne sor „katonai akcióra”.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni a beinduló fegyverkezést. Az orosz hadiipar ugrásszerű növekedését fenntartásokkal szükséges kezelni. Békeidőben is voltak olyan eszközök, amelyek még a prototípus stádiumot sem érték el, de már fenyegetésnek minősültek. A hadiipar fellendülésének híreivel szemben állnak Irán és Észak-Korea beszállításai, és az a tény is, hogy a fronton új eszközök csak kivételesen jelennek meg, és nem hozzák azt az eredményt, amit elvártak tőlük. Ismételten bebizonyosodik, hogy az orosz haderő nem olyan erős, mint amit saját magáról gondol, és a Nyugat idevonatkozó feltételezései is eltúlzottnak bizonyultak.
Oroszország gazdasága ma nem tud olyan hadiipart teremteni, amely fel tudná venni a versenyt a NATO-val. No és az utóbbi is már felébredt. Lassan minden tag el fogja érni az elvárt 2 százalék hadiköltségvetést, ami több, mint amit Oroszország fel tud mutatni. Többet csak a lakosság érzékelhető és jelentős kárára tudna költeni, amit Putyin mindenképpen el akar kerülni, hiszen az belpolitikai bizonytalanságot eredményezne.
Van még egy kérdéscsoport, amely befolyásolja a jövő alakulását: a nemzetközi politika változása. Abban mindenki egyetért, hogy ez folyamatban van, de hogy hová vezet, arról még elképzelések sincsenek. A polgári demokráciákban azért, mert a kormányoknak választásokat kell nyerniük, így belpolitikailag olyan lépéseket is tesznek, amelyek nemcsak értelmetlenek, de károkat is okoznak (lásd Brexit). Autokráciák esetében az első számú vezető minden ellentmondás és kritika nélkül érvényesülő (rög)eszméi számítanak vezérvonalnak, és az érintettek igen ritkán tartják meg a kapcsolatot a valósággal.
A szerző politológus.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. április 12-én.