Velkey György külügyi államtitkár nyilvánosságra hozta Szijjártó Péter korábbi külügyminiszter magánrepülő bérléseire tavaly az adófizetők pénzéből kifizetett összeget.

Kapaszkodjanak meg: tizenkilenc alkalommal, összesen több mint kétmilliárd forintért béreltek magánrepülőgépet a külügyminiszter számára. Ha ehhez hozzávesszük még, hogy hány alkalommal használta Szijjártó Péter a honvédségi repülőket és helikoptereket, ezeknek is magas az üzemi költsége, akkor egy egészen döbbenetes összeg jön ki. És akkor még nem is beszéltünk a külügyminiszter méretes ökológiai lábnyomáról.
Ez egészen botrányos dolog. Hasonlóra sincs példa Európában a Magyarországgal azonos nagyságrendű vagy akár még nagyobb országok külügyminisztereinek esetében. Ez az úrhatnámkodás nagyon sokba került nekünk, nem csak anyagi, de erkölcsi értelemben is.
Havasi Bertalan természetesen rögtön védelemébe vette Szijjártót: megkockáztatta azt a merész állítást, hogy mindenki által tudottan Európa legjobb külügyminisztere volt. A mindenki ebben az esetben nyilván a Fidesz-frakciót és esetleg a szekta híveit jelenti. Bár az én információim szerint már a Fideszen belül is meglehetősen megkopott Szijjártó népszerűsége. Erre ő minden okot meg is adott. Elég csak arra emlékeztetni, hogy milyen megkönnyebbüléssel fogadták európai kollégái, amikor nem jelent meg a Külügyi Tanács ülésén. Fellélegeztek, hogy Lavrov füle nincs jelen, trójai falónak, orosz ügynöknek tartották többen. Nem hallottam arról, hogy bárki is sajnálkozott volna az eltűnésén.
A magyar közvélemény valóban hiányolja őt: már nagyon várják az elszámoltatását az olyan botrányos ügyek miatt, mint a lélegeztetőgép-biznisz, a vakcina-biznisz, az egyedi döntésekkel adott átláthatatlan állami támogatások, az akkumulátorgyárak szorgalmazása vagy az orosz hírszerzés sűrű látogatásai a külügyi számítógépes hálózatban, Lavrovval folytatott bizalmas, enyelgő beszélgetések stb. Tényleg sokan szeretnék, ha ezek kapcsán megtörténne a számonkérés.
Arról a sok haszonről, amit Havasi szerint ezek a látogatások hoztak Magyarország számára, valahogy nem értesültünk. A romokban heverő magyar gazdaság állapotán ez a sok haszon nem látszik, és a választási eredmények is arra mutatnak, hogy a választók sem érzékelték.
Szijjártó pazarló úrhatnámkodása a rendszer egészének szimbóluma: számlálatlanul pazarolták az adófizetők pénzét, mintha nem lenne holnap és azt tehetnek, amit akarnak, mert soha nem lesz számonkérés. Nagyon remélem, hogy ebben most végre durván csalódniuk kell.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. július 2-án.