Megkapó, ahogy az emberi természet és gondolkodás hősiesen szembeszáll a tényekkel. Ennél már csak az az érdekesebb, hogy rövid távon mindig a tények veszítenek, és csak hosszú távon derül ki az igazság – többnyire akkor, amikor a vitának már nincs tétje. Hiába, a kíváncsiságnál csak az egyéni ego és a kollektív, társadalmi ostobaság válhat nagyobb hatalommá.

A mai Oroszországban, melynek államhű és putyinista lakói mélyen, eltökélten és egyre inkább kétségbeesetten hisznek abban, hogy hazájuk katonai világhatalom, hadseregük a világon a második legerősebb (bár kétségtelen, hogy Ukrajnában mindenképpen a második: az első a jelek szerint az ukrán), őrült legendák terjednek arról, hogy az orosz hátországban egyre gyakrabban előforduló dróntámadások nem is Ukrajnából indulnak, hanem Oroszországból. Ráadásul ez a rémtörténet nem orosz specifikum, máshol is megfigyelték már: a helyzetet Alekszandra Arhipova társadalomantropológus elemzi a Vazsnoje Isztorii hasábjain, magyarul meg én mutatom be az alábbiakban – megjegyzéseimet szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt teszem majd meg.

Az orosz városokat egyre gyakrabban érik el az ukrán drónok támadásai. A lakosság (figyelem: nem a hatóságok, a lakosság!) azonban tömegesen tagadja, hogy a drónokat Ukrajna indítaná, és ehelyett városi legendákat terjesztenek a belső ellenségről.

A donbásszi menekültekről, kóbor apácákról, vándorcigányokról szóló legendák, akik „valójában a drónokat indítják”, lehetővé teszik az embereknek, hogy a támadások miatti felelősséget az orosz hatóságokról a belső ellenségre hárítsák. Így próbál az orosz társadalom lojális része új módszereket találni arra, hogy értelmezze a háborút, amely túl közel került hozzájuk.*

*Igen, a diverzánsok, szabotőrök ezekben a városi legendákban mindig valamilyen – nyelvi, kulturális, nemzetiségi, szexuális, felekezeti vagy politikai kisebbséghez kell tartozzanak. Ha véletlenül olyan álhírt látnak, hallanak, amiben többségiek, azonnal tessék jelenteni, mert hamisítványról van szó.

Vegyük a legelterjedtebb városi legendát:

„Egy átlagos óvodában egy kisfiú elmesélte barátainak, hogy a szülei otthon éjszakánként repülőgépekkel játszanak, repülőmodelleket építenek, neki viszont nem engedik, hogy velük játsszon. A buzgó gyerekek és az éber tanárnő jelentették ezt az FSZB-nek, akik elmentek a szülőkhöz, és kiderítették, hogy éjszakánként drónokat szerelnek össze és indítanak el Moszkva felé.”

Tulajdonképpen ez terjeng ezer és egy változatban Oroszország-szerte, de mielőtt belemennénk az elemzésbe és a mutációk ismertetésébe, lássuk a dolog történelmi hátterét is – mert van neki, nagyon is van.

A hálás terrorista legendája

2015. november 13-án az Iszlám Állam egy sor terrortámadást követett el Párizsban, amelyek következtében százharminc ember életét vesztette. Pár héttel később egy szentpétervári iskolás fiú egy sokkoló történetet kezdett terjeszteni, amit az iskola pszichológusa rögzített:

„Tudjátok már, mi lesz szombaton? Hogyan, még nem tudod? Már mindenhol írnak róla az interneten. Kupcsinóban egy fiatalember látta, hogy egy öngyilkos merénylő elejtette a pénztárcáját. Felvette a pénztárcát, és odaadta a merénylőnek: „Bácsi, leesett a pénztárcája.” A merénylő elvette, és azt mondta: „Szombaton ne menj a metróba, ott nagyon meleg lesz.” A fiú nem értette, mit jelent az, hogy „meleg lesz”, ezért visszakérdezett. A „sahid” azt mondta neki, hogy mivel a fiú jót tett vele, nem szeretné, hogy baja essen. Még egy ilyen „sahídot” láttak a „McDonald’s” mellett a „Moszkovszkaja” metróállomáson. Ő is azt mondta valakinek, hogy szombaton nagyon meleg lesz a metróban. Szóval én egyelőre trolibusszal járok.”

Tizennégy évvel korábban, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után a New York-i ikertornyoknál az amerikaiak tömegei terjesztettek egy hasonló pletykát. 2001 nyarán egy férfi állítólag azt látta, hogy egy arab elejti a pénztárcáját egy boltban. A hős – mint jó szamaritánus – visszaadta a pénztárcát, és nem fogadott el ezért jutalmat. Ekkor az arab azt mondta neki, hogy szeptember 11-én ne menjen New Yorkba, és ne menjen a… itt különböző dátumokat és helyszíneket említettek. A szeptember 11-i támadás után a jó szamaritánus megértette, miről szólt a beszélgetés, és elment a rendőrségre. Állítólag így sikerült megakadályozni a második terrortámadást.

Mind a szentpétervári iskolásfiú, mind a new yorkiak ugyanazt a városi legendát terjesztették a hálás terroristáról, aki figyelmezteti a jótevőjét a készülő terrortámadásra.*

*A hálás terrorista ezek szerint egy ötéves gyermek szellemi szintjén áll: ő évek óta készül erre a támadásra, a kiképzése során az volt a legfontosabb, hogy az akció híre ki ne szivárogjon, tehát – gyorsan elárulja az időpontját és a helyszínét is az első rokonszenvesen viselkedő ismeretlennek.

A szociológusok évek óta ismerik ezt a jelenséget: egy bizonyos típusú városi legenda tömegesen terjedni kezd társadalmi katasztrófák előtt vagy után. 2001-ben az FBI szinte megőrült, miközben megpróbálta ellenőrizni az amerikaiaktól érkező számtalan bejelentést, amelyek a „hálás terrorista” történetének különböző változatait mesélték el, rendszerint egy „barát barátjára” hivatkozva. Ennek eredményeként az FBI segítségül hívta Bill Ellis folkloristát és Gary Fine szociológust, akik néhány évnyi kutatás után egy egész kötetet írtak arról, hogy miért terjesztik az emberek az ilyen történeteket, és miért hisznek bennük.

A pletykák és a városi legendák – állítják Fine és Ellis – nem azért keletkeznek, mert az emberek rosszul tájékozottak. Akkor jelennek meg, amikor az emberek olyan eseménnyel szembesülnek, amely nem illeszkedik a világról alkotott, megszokott és korábban működőképes elképzeléseikbe. A szeptember 11-i terrortámadás kognitív disszonanciát okozott. Egyrészt egészen addig az amerikaiak azt hitték, hogy az állam ellenőrzi a helyzetet, a „mi” és az „ők” közötti határok egyértelműek, és a veszély valahol messze van. Másrészt szeptember 11. után kiderült, hogy az ellenség közelükben élhet és dolgozhat, úgy nézhet ki, mint egy átlagos amerikai, és a biztonság megteremtésének hagyományos módszerei már nem működnek.

Egy ilyen kognitív disszonanciát azonnal fel kell oldani. Amikor a hivatalos magyarázatok már nem elegendőek, az emberek saját értelmezéseket kezdenek alkotni, amelyek lehetővé teszik a összetört világkép helyreállítását és a katasztrófa után felmerült szorongás leküzdését. De hogyan lehet ezt megtenni, ha egy terrortámadás alapvetően kiszámíthatatlan? Maximum egy mesés történetet lehet kitalálni, amelyben a gonosz és a jó szamaritánus között kialakult bizalom és ajándékcsere lehetővé teszi a jövőbeli terrortámadás előrejelzését. Van ilyen az orosz népmesékben is: Iván cárevics meséjében, aki önként odaadta a lovát a szürke farkasnak, és így a rettegett ellenségét tette szövetségesévé.

A katasztrófák után kialakuló városi legendák megváltoztatják a társadalmi valóságot az emberek szemében. Minél jobban nő a feszültség a társadalmon belül, annál gyakrabban építenek maguknak pszichológiai védőhálót a városi legendákból, amelyek rendkívül egyszerű és szórakoztató formában jelennek meg, de nem a valóságot írják le, hanem azt, ahogyan látni szeretnénk a világot. Éppen ezért a városi legendák tömeges elterjedése azt mutatja, hogy a társadalom tagjainak nagy szükségük van egy alternatív valóságra.

A kisfiúról és a belső ellenségekről szóló legendák elterjedése azt mutatja, hogy a párt és a kormány hivatalos irányvonalához lojális orosz állampolgárok kognitív disszonanciával szembesültek, amelyet nem tudnak egyszerűen feloldani.*

*Tehát a modern ember mesét mond másoknak, hogy saját magát megnyugtassa. Ezt még érteném – de hogyan képes elhinni azt a mesét, amit ő maga talált ki?

Tente, orosz, tente…

Az orosz államhatalom az Ukrajna elleni invázió kezdetétől fogva félig kimondott társadalmi szerződést ajánlott polgárainak, mely így hangzott:

„Az ukrajnai különleges katonai művelet titeket nem érint – aludjatok nyugodtan, és ne vegyetek észre semmit.”

Sőt, az elmúlt négy évben sok erőfeszítést tettek anak érdekében, hogy Moszkvában a háború teljesen láthatatlan legyen. Éppen erre a fővárosi kiváltságra utal egy nemrégiben elterjedt vicc:

„Szobjanyin (a moszkvai főpolgármester) sajtótájékoztatón közölte, hogy Moszkva szankciókat vezethet be Oroszország ellen, ha az továbbra is belerángatja a városát a katonai összecsapásaiba.”

2024-ben az ukrán drónok orosz területre történő behatolásainak gyakorisága növekedni kezdett. Ugyanebben az évben az orosz régiók egymás után elkezdték bevezetni a behatolások filmezésére vonatkozó tilalmakat és büntetéseket, valamint a mobil internet kikapcsolását. Ezeknek az intézkedéseknek a célja a pánik elhárítása mellett nyilvánvalóan az volt, hogy megőrizzék a háború észrevétlenségére vonatkozó társadalmi szerződést.

De nem az történt, amire számítottak, hanem éppen az ellenkezője. Ezek a lépések a rezsimhez lojális emberekben kétségeket ébresztettek a társadalmi megállapodás helyességét illetően. Egyrészt úgy érezték: „megígérték nekünk, hogy a háború nem érint minket, a hadseregünk és az FSZB mindent megtesz a védelmünk érdekében”. Másrészt viszont az is felmerlt bennük, miszerint: „itt van egy drón, ami a szomszéd házat találta el, és a mobilinternet ki van kapcsolva (ami nem akadályozta volna meg a becsapódást, de gátolta a légiriadó kiadását)”.

A május 17-i moszkvai légitámadás óta a közösségi médiában a háborúpárti Telegram-csatornák felhasználói olyan kérdéseket osztanak meg egymással, amelyekre maguk sem találják a választ.

„Látjuk, hogy a drónokat a háború ötödik évében sem tudják észlelni, de akkor nem merül fel a kérdés, hogy miért? Öt éve folyik a háború, és az orosz légvédelem nem képes észlelni a drónokat. Mi ez a hülyeség?”

„Természetesen nem vagyok drónszakértő, de mégis hatalmas számban repülnek ezek egész Oroszországban… 2022 óta tart a különleges katonai művelet. Most pedig még a drónok is a nyakunkon vannak. Tényleg lehetetlen minden erőt mozgósítani annak érdekében, hogy ezt megállítsák?”

A társadalom lojális tagjai, akik magyarázatot akarnak találni erre az ellentmondásra, tömegesen kezdik az ukrán drónok támadásait összeesküvéssel magyarázni. Például május 17-én, a moszkvai támadás után a közösségi média felhasználói kételkedtek abban, hogy ki rendezte a támadásokat. Szintén a közösségi oldalakon került szóba: „Azt akarod mondani, hogy az összes drón Ukrajnából indul? Valamiért kétlem. Már az iskolásoknak is kérdéseik vannak.” Sőt, konkrét helyszíneket is megjelöltek, ahonnan a belső ellenségek állítólag drónokat indítanak:

„Most beszéltem az anyámmal, aki Himkiben él. Azt mondja, hogy természetesen Szolnecsnogorszkból lőnek minket.”*

*Csakis onnan, bátyuska. Csakis.

Ez az új értelmezés – miszerint a drónokat belső ellenségek indítják Oroszországon belülről – lehetővé teszi a kognitív disszonancia enyhítését. Az Ukrajnával folytatott háború háttérbe szorul, előtérbe kerül a szabotázs feltételezése, amellyel sokkal könnyebb megbirkózni, és a régi, jó, normális világba való visszatérés gondolata sokkal megvalósíthatóbbnak tűnik.

Legendák a disszonancia ellen

2024 nyara forró volt: az ukrán drónok támadásai egyre erősödtek. 2024. március 17-én ukrán drónok megtámadták a Szlavjanszk-na-Kubany város közelében található olajtárolót, az egyik drón egy magánházat talált el; a benne lakó hölgy meghalt. A felhasználók arról vitáztak, hogy a dróncsapások csakis a belső ellenségek művei lehetnek. Alaptételük szerint: „Mindenki számára nyilvánvaló, hogy ezeket a drónokat a mi területünkről indítják az olajfinomítókra.”*

*Már az alaptétel hibás: mitől lenne mindenki számára nyilvánvaló? Csakhogy az átlagember ezt olvasva elbizonytalanodik: ha mindenki biztos ebben, akkor jól teszi, ha ő is ezt mondja, hogy ne lógjon ki a sorból. Olyan régi módja ez a hazugságnak, mint maga a világ.

Terjedni kezdett egy videó is, melyhez hazug feliratot mellékeltek: „Elkaptunk egy ukrán családot Szlavjanszk-na-Kubanyban” – az ellenségre utal: pontosabban a Donyec-medencéből érkezett menekültekre. Ehhez a címkéhez azonban még nem tartozott történet.*

*Senkit sem zavar, hogy ezek a menekültek ottani oroszok? Nem, senkit: az az ukrán, akiről azt mondják, akit kineveznek annak.

Augusztus 17-én egy bizonyos Aszlan D., aki szeret trash videókat közzétenni a figyelem felkeltése érdekében egy jogi szolgáltatásokról szóló fórumon egy sokkoló történetet mesélt el olvasóinak.

„Szlavjansk-na-Kubanyban találtak egy ukrán családot, akik drónokat indítottak. Maguk készítették a pincében, és egy óvodás gyerek elmondta, hogy az anyukája és a nagymamája repülőket készítenek otthon! Az óvónő reagált és értesítette a hatóságokat, a helyszínre kiszállt a rendőrség is!”

A történetben nemcsak belső ellenségek jelennek meg, hanem egy hős is – egy kisfiú, aki véletlenül elárulta a szüleit. A motívum Pavlik Morozov és a A dobos sorsa című Arkagyij Gajdar-regényből ismert pionír keveréke.

Ez a történet megjelent a háborúpárti Telegram-csatornákon és a közösségi médiában (például a Twitteren), és már augusztus 20-án hiteles hírként közölte a „Rosztov Glavnij” csatorna (negyedmillió követővel), a „Regnum” hírügynökség és a Krasznodari Terület számos médiaorgánuma.*

*Így aztán a hivatásos média nagy témahiányában és lojális buzgalmában szó szerint legitimálta az álhírt. Az FSZB sem csinálhatta volna ügyesebben – lehet, hogy ők is intézték ezt.

Szlavjanszk-na-Kubany városában nem találtak sem indítóállványokat, sem drónokat, sőt még azt a fiút sem, aki elszólta volna magát, a nevelőről nem is szólva, aki állítólag a rendőrséghez fordult. De még a szövetségi szintű nyilvános cáfolatok sem tudták megállítani a mendemondákat. Ezek alapján az ellenségeket állítólag a legkülönbözőbb városokban fedezték fel. Például egy donbásszi menekültcsalád állítólag titokban drónokat szerelt össze hol a Rosztovi régióbeli Batajszk városában, hol pedig egy sebekinói ház pincéjében, a Belgorodi régióban. 2026. május 8-án az terjedt, hogy a Moszkva melletti Dmitrovban az FSZB egy dácsában fogta el a diverzánsokat, miután a lányuk az óvodában elszólta magát.

Így tehát a lojális polgárok törekvése, hogy a történteket ellentmondásmentesen magyarázzák, egy összeesküvés-elméleti hipotézist szül (a drónokat menekültek indítják orosz területről), amelyet egy álhír támaszt alá az „ellenséges család” letartóztatásáról. Ez egy olyan történetté alakul, amelyben egy gyermek véletlenül feladja szüleit az FSZB-nek, és ez a történet bekerül a médiába, valamint horizontális kapcsolatokon keresztül terjed ország szerén tova. Ebben a szórakoztatónak tűnő elbeszélésben rejtett üzenet rejlik:

„Az állam nem hazudott nekünk Ukrajna gyengeségéről, a drónok támadása egyszerűen csak a belső ellenségeink, a szomszédaink műve. Az FSZB igyekszik megvédeni minket.”*

*És így lesz szép kerek és kövér a hazugság.

A kóbor apácák

A kisfiú, aki feladta az anyját a hatóságoknak, nem maradt magára az álhírek zord világában. 2025 elején apácák csatlakoztak hozzá, akik titokban drónokat indítottak a kolostorukból:

„Karacsev városában, amely nem messze fekszik Jeleck városától (…) áll egy régi kolostor. Az emberek észrevették, hogy éjszaka drónok repülnek ki onnan, amelyek Brjanszkba, Kalugába, Tulába stb. tartanak. A helyi hatóságok átvizsgálták az épületet, és ukrán drónokat találtak, amelyeket Oroszországból történő indításra készítettek elő. És az apátnő irányította mindezt (mivel ő nyugat-ukrajnai származású). Tizenhárom embert tartóztattak le, és ezt a nőstény patkányt is velük együtt.”

2025. február 11-én a szövetségi médiában megjelentek a cáfolatok, de ez, mint már tudjuk, nem állítja meg a városi legendák terjesztőit.

A „valahonnan a közelből” drónokat indító belső ellenségek lehetnek bármilyen marginális csoport tagjai – vagy akár a teljesen hétköznapi szomszédok is. Például a vlagyimiri régió lakói, akiknek ismerősei meghaltak a drónok támadása során, azt állították, hogy „ezek nem ukrán drónok, hanem az utakon közlekedő autók csomagtartóiból veszik elő őket és úgy indítják el. Ukrajnából nem érnek el hozzánk, ezek a támadások a szomszédaink valamelyikétől indulnak, a drónok pedig szándékosan a fények alapján keresik az áldozataikat”. Egy Moszkva környéki városban, ahol drónok támadtak meg egy gyárat, az egyik gyár igazgatója azt mondta az informátoromnak, hogy „a drónokat a helyi hajléktalanok indítják, akiknek ezért pénzt adnak egy üveg italra”. A Tambov régió egyik lakója biztos abban, hogy „a drónokat a cigányok szerelik össze”.*

*Ezeket az állításokat már nem is lehet minősíteni. És az állítókat sem.

Nem az orosz légvédelem tehát a hibás, hanem a belső ellenségek, a célmegjelölők. Ők mutatnak irányzékot a drónoknak növénynevelő lámpával Moszkvában és az Oroszországi Föderáció más városaiban.

„Ha lila fény világít egy lakásban – az jel az ukrán fegyveres erők drónjainak irányításához. Pont ilyen fény volt a barátom házában, ahová tegnap becsapódott egy drón. Ha ilyet látnak – hívják a rendőrséget, de jobb, ha nem vesztegetik az időt, és maguk semlegesítik a náci irányítót.”

– állítja az álhír. Minél aktívabban terjednek az ilyen legendák a belső ellenségekről, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy a hivatalos világkép már nem képes megmagyarázni a történteket. A kérdés csak az, hogy ezek a magyarázatok meddig bírják ki a valósággal való konfrontációt?

Ahogyan látom, Oroszországot nem szükséges megverni, előbb vagy utóbb megveri az saját magát.

De búcsúzóul van egy rossz hírem: nem csak az oroszok ilyenek. Láttuk, hogy az amerikaiak sem különbek. Meg mi magunk sem.

Sürgősen el kéne kezdeni használni a fejünket, míg még van.

Forrás: Forgókínpad