Lenne egy pikírt megjegyzésem.
Ma két bejegyzést is láttam az orosz irodalom területéről. Az első azt nehezményezte, hogy Ukrajna állítólag betiltotta volna a Háború és Békét, mivel az az „orosz hadsereget dicsőíti”. És ezzel együtt persze betiltották volna Lev Nyikolajevics Tolsztoj összes műveit is.
Nos, a Háború és Béke nehéz olvasmány, ezért ne ejtsük a lábunkra, mert eltöri, nekem hét kötetben volt meg. Ha nagyon keresném, találnék benne olyan részt, ami bizony valóban dicsőíti az AKKORI orosz hadsereget, ami azért sem csoda, mert Tolsztoj összes férfi felmenője szolgált benne. Pierre Bezuhov is „megtér” az orosz néphez (bezzeg a szabadkőműves beavatás után nem mond semmit), szóval épp lehetne mondani, hogy a vaskos kötet bizonyos részei ilyenek –, de a lényege valóban antimilitarista. Más kérdés, hogy Tolsztoj, Puskin és Dosztojevszkij munkásságának köszönhető az „orosz lélek” és az „orosz világ” fogalma. Ezért már lehetne haragudni, és joggal.
Van egy kis baj. Átnéztem az idevágó híreket másfél évre visszamenőleg.
SENKI SEM TILTOTTA BE TOLSZTOJT.
Sem írását, sem olvasását, sem nyomtatását, sem ukrán nyelvre fordítását.
Sto gyéláty?
A másik állítás, amit tagadnom kell: Bulgakovot lehet szeretni és nem szeretni, az igaz, hogy a szobrát elbontották – ismereteim szerint ennek komoly és korrupt előzményei voltak, valóban, Ukrajna sem tökéletes állam –, de az nem igaz, hogy fegyverrel a kezében harcolt volna Ukrajna vagy bármely ukrán ember ellen. Orvos volt azokban az időkben. A félreértést az okozhatta, hogy A Fehér Gárda című regényében valóban van bő másfél oldal, amiben szidalmazzák az ukrán függetlenség híveit. Csakhogy azt nem a narrátor, nem a regényíró vagy dramaturg mondja, hanem az egyik szereplő. Ennyi erővel Shakespearet is lehetne gazembernek nevezni, mert azt írta: „Úgy döntöttem, gazember leszek”. Kár, hogy ezt Harmadik Richád mondja, és nem Shakespeare.
Ami az „orosz világ” és „orosz lélek” végtelenül kártékony birodalmi és közpolitikai-kulturális, kétszáz éve tartó meséjét illeti, az ellen valóban fel kell lépni, ugyanis színtiszta hazugság. De ez ellen tett már Akszjonov is, Dmitrij Bykov is (nem véletlenül mérgezték meg), Akunyin is, Szorokin is, Gluhovszkij is.
Úgy tettek, hogy jókat írtak. Talán el kéne olvasni és megérteni.
Ahogy egyébént Tolsztojt és Bulgakovot is – akinek a szobrát viszont tényleg elbontották, de a múzeumát meghagyták.
Mináluk, Kelet-Európában – valljuk meg – még a balfaszság sem mindig tökéletes.

Ui.
Amúgy az „orosz lélekről” egy régi orosz vicc jut eszembe.
1917, a Nyevszkij Proszpekten az egyik palotában teadélután. Hirtelen kintről lárma halllatszik.
– Oh, mon Jean, kimenne megnézni, mi ez a lárma?
Mon Jean, polgári nevén Ivan Alkszendrovics Monyiszlov gárdahadnagy kimegy és megnézi.
– Madame, ez egy forradalom.
– Oh, mily érdekes! Nagyapám, Danyiil Alekszandrovics dekabrista volt, és a forradalomért halt meg. És mondja, mon Jean, mit kívánnak ezek a forradalmárok?
– Azt, hogy többet ne legyenek gazdag emberek.
– Ez különös, mon Jean. Nagypapám úgy gondolta, azért hal meg, hogy ne legyen többet szegénység…

A szerző Facebook-bejegyzései 2026. június 10-én.