A hazai belpolitika állapotát tökéletesen leírja az a caragialei mondás, hogy minden marad úgy, ahogyan abban a vonaton megegyeztünk (rămîne cum am stabilit în tren), aminek az értelme az, hogy valójában semmiben sem egyeztünk meg, de úgy teszünk, mintha közös nevezőre jutottunk volna, és mindenki azt tesz amit akar. Kormányfőjelölt továbbra sincs, az elmúlt héten csak az borzolta a kedélyeket, hogy Tenkemocsáron egy bizonyos Viorel Paşca által működtetett szociális otthonban komoly visszaélésekre derült fény. Ez normális esetben közigazgatási, illetve büntetőjogi ügy lenne, Romániában, viszont politikai esemény. Néhány tucat ember Nagyváradon tüntetett az irgalmas samaritánusnak nevezett Paşca mellett, míg a sajtó egy része azzal vádolja, hogy az egyébként törvénytelenül működő intézményben nem megfelelően látták el az ápoltakat, mi több fizikailag és szexuálisan is bántalmazták őket.
Mindeközben azonban a világpolitikában történnek ennél fontosabb és érdekesebb dolgok. Az amerikai elnök ismét rátámadt Giorgia Melonira, miután néhány héttel ezelőtt megalázóan beszélt róla, amit akkor az olasz miniszterelnök határozottan visszautasított. Most Trump egy kettőjüket ábrázoló fényképet töltött fel a közösségi médiában elérhető honlapjára, amit a következő felirattal látott el: „Korlátozó rendeletre van szükség”.
A trumpi üzenet lényege akkor is, most is az, hogy elégedetlen azzal, ahogyan az európaiak általában és Olaszország különösen viszonyul az Egyesült Államok hadászati kalandjaihoz, legyen szó Iránról, Ukrajnáról vagy Grönlandról. Mint ismeretes ugyanis kedden kezdődik Ankarában a NATO-csúcstalálkozó, ahol az amerikaiak nagyon egyértelmű követelésekkel állnak elő: nagyobb hozzájárulás a katonai kiadásokhoz, támogatás a Hormuzi-szoros ügyében, valamint szabad kezet szeretnének kapni Grönland megszerzéséhez, amelyet az északi-sarkvidék biztonsága szempontjából stratégiai területnek tekintenek.
Eközben a Kreml azt rója fel, hogy Lengyelország és a többi NATO tagállam drónokat gyárt és segíti Ukrajnát abban, hogy megtámadja Oroszországot. Háború folyik, igazi háború, – állítja az orosz külügy –, mert Berlin, Párizs, Hága, Oslo és újabban Washington is Kijev mögött áll.
Ebből kiindulva Paolo Garimberti, az olasz közszolgálati rádió újságírója így kommentálja az eseményt: a holnap Ankarában kezdődő 36. csúcstalálkozó a Szövetség történetének legdrámaibb eseménye lehet. Szerinte még az is elképzelhető, hogy minden konstruktív erőfeszítés ellenére a NATO összeomlik.
Ilyen előzmények után én úgy látom, hogy csúcstalálkozó fő kérdése nem az, hogy lesznek-e nagyhangú nyilatkozatok (lesznek), hanem az, hogy a tagállamok hogyan váltják valóra a korábbi ígéreteiket. A hangsúly a védelmi kiadások tényleges emelésén, a hadiipari kapacitások növelésén és Ukrajna támogatásának fenntartásán van.
A megbeszélések egyik központi témája az lesz, hogy az európai tagállamok mennyire tudják megnyugtatni Washingtont: komolyan veszik a tehermegosztást, és nem csak papíron növelik a katonai ráfordításokat. Több sajtókommentár ezt már egy új korszak, egyfajta „NATO 3.0” próbájának nevezi.
Ukrajna ügyében a várakozás óvatos: a sajtó nem áttörést, hanem a meglévő támogatási keretek megerősítését valószínűsíti. A cél az, hogy Kijev ne csak segélyezett partnerként, hanem a közös európai biztonság tényezőjeként jelenjen meg, de új, látványos politikai vállalásokra aligha lehet számítani.
Törökország házigazdaként egyszerre nyertese és vitatott szereplője a rendezvénynek. A nemzetközi elemzések szerint Ankara igyekszik bizonyítani stratégiai súlyát a Fekete-tengertől a Közel-Keletig, ugyanakkor több cikk felveti: a csúcsot beárnyékolhatják a török belpolitikai és jogállamisági viták, valamint Erdoğan különutas lavírozása Oroszország és a Nyugat között.
Összességében elmondható: a siker mércéje az lesz, hogy a szövetség egységet tud-e mutatni Oroszországgal szemben, hiteles menetrendet ad-e a fegyverkezésre, és el tudja-e kerülni, hogy a belső politikai törésvonalak uralják a csúcsot. Nos, e tekintetben az egyetlen, de igen nagy kockázat maga Donald Trump, aki hatalmas egójának rendeli alá a közös érdekeket is. Emlékezhetünk, hogyan alázta meg az elnök Angela Merkelt a 2018-as brüsszeli NATO csúcstalálkozón, ugyancsak a védelmi kiadások növelésének ügyében. A Meloni elleni ismételt kirohanásai is ennek a kockázatát vetítik előre.