Forsthoffer Ágnes bejelentése, miszerint „békés megegyezéssel” szeretné lezárni azokat a pereket, amelyekben Kövér László milliós pénzbüntetéseket szabott ki ellenzéki képviselőkre, egy üdvözlendő és jogállami gesztus.
Persze nem mindegy, mit jelent a „békés megegyezés”, de feltételezem, hogy a büntetések visszavonására gondolt a Házelnök.
Hosszú távon azonban pusztán a pénz visszafizetése nem lesz elég. A Házszabály érdemi módosítására, valamint a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jog biztosítására is szükség van.
Nekem két folyamatban lévő perem is van a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán Kövér László büntetései miatt.
Az egyik egy 10 millió(!) forintos büntetés, amelyet azért kaptam, mert egy majdnem üres ülésteremben, csendben, az ülés megzavarása nélkül körülbelül egy percig felmutattam egy kínai zászlóval összemontírozott Fidesz-logót.
Ezzel Orbánék azon terve ellen tiltakoztam, hogy a budapesti Diákváros területére – ahová Karácsony Gergely kollégiumokat tervezett építeni egyetemistáknak – a kínai kormány inkább a Fudan Egyetem kampuszát akarta felhúzni. Kínai munkásokkal, kínai építőanyaggal, kínai oktatókkal és nagy valószínűséggel állandó kínai titkosszolgálati jelenléttel. Magyar diákok lakhatása helyett Orbánék inkább a Kínai Kommunista Párt érdekeit akarták szolgálni.
Ez ellen tiltakoztam erőszakmentesen az ülésteremben, ezért kaptam akkora büntetést, amiből egy vidéki házat lehet venni.
A fideszes többségű Mentelmi Bizottság Hargitai János KDNP-s elnök vezetésével jóváhagyta, a fideszes parlamenti kétharmad pedig másodfokon is megszavazta ezt a példátlan pénzelvonást.
Ugyanez a teljesen önkényes eljárás zajlott le akkor is, amikor tavaly Orosz Bernadett összevert arcáról készült fotót mutattam fel az Igazságügyi Bizottság ülésén, a nők elleni erőszak visszaszorításáról szóló javaslatom vitájában.
Egyetlen papírlap felmutatásáért 3,5 millió forintos pénzbüntetést kaptam, ami példátlan a magyar parlament történetében. Álljon itt Vejkey Imre KDNP-s bizottsági elnök neve is, aki ezt kezdeményezte.
Szóval Kövér László és korrupt bandája nagyjából még 13,5 millió forinttal tartozik nekem. Ha ezt visszakapom anélkül, hogy meg kellene várnom a strasbourgi bíróság döntését, annak természetesen örülni fogok.
De itt nincs vége a történetnek. Nem elég ugyanis visszaadni a képviselőknek a jogtalanul elvett pénzüket. A Házszabályt kell érdemben megváltoztatni, hogy a jövőben ne működhessen ez az önkény. A Fidesz anno szándékosan úgy módosította a Házszabályt, hogy ezekben az ügyekben mindig a kormánypártok mondják ki az utolsó szót, ne pedig egy független bíróság. Ez szembemegy az Emberi Jogok Európai Egyezményével.
Az Egyezmény 6. cikke kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét törvény által létrehozott, FÜGGETLEN és PÁRTATLAN bíróság tisztességesen tárgyalja. A Fidesz által vezetett Mentelmi Bizottság minden volt, csak független, pártatlan és tisztességes nem.
A 13. cikk pedig azt is kimondja, hogy mindenkinek joga van a hatékony jogorvoslathoz, vagyis ahhoz, hogy egy döntés ellen fellebbezzen, és azt szintén egy pártatlan bíróság bírálja el. A jelenlegi Házszabály szerint azonban a „másodfokú bíróság” maga a parlament. A mi esetünkben ez azt jelentette, hogy a fideszes többségű Mentelmi Bizottság után a fideszes kétharmad volt a „független” és „pártatlan” fórum.
Ugye, ez egy vicc? Nyilván nem ezt értették az európai jogalkotók hatékony jogorvoslat alatt.
Most tiszás többség van, amely ugyanúgy – mint bármely kétharmados többség – lehetőséget adhat a visszaélésre. Ezért azt javaslom, hogy a Házszabályt úgy módosítsák, hogy a fellebbezésekről valóban független bíróság döntsön, ne politikusok!
Ezeket a gigantikus és teljesen önkényes büntetési tételeket pedig el kell törölni. Más országokban is szankcionálható egy képviselő kirívóan megbotránkoztató viselkedése, de sehol nincsenek ilyen brutálisan magas, milliós büntetések, és ilyen hasraütésszerűen sem alkalmazzák őket. Biztosan nem alkalmazzák például papírok vagy zászlók felmutatása miatt.
Megjegyzem: a hiányzások szankcionálása nem ugyanaz a kategória. Ott régóta lehetőség van pénzlevonásra, hiszen az állandó hiányzással akár teljes jogalkotási folyamatokat is meg lehetne bénítani.
A lényeg az, hogy világos, átlátható és a jogállami követelményeknek megfelelő szabályozást kell alkotni. Remélem, ezt is kezdeményezi majd Forsthoffer Ágnes.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. július 1-jén.