Tán két éve volt, szűkebb baráti körben politizáltunk, és szóba került az akkor frissen megalakult Szuverenitásvédelmi Hivatal (SzuHi). Barátaim megrökönyödtek, amikor SzuHi névvel illettem a szervezetet, mondván: ez a fajta elnéző becézés inkább legitimálja az Orbán-kormány „ökleként”, orosz mintára létrehozott hivatalt, amelynek egyetlen feladata az ellenzék, a civilek és a független média vegzálása. Hajlottam rá, hogy elfogadjam érveiket, különösen azután, hogy nyilvánosságra került a hivatal néhány teljesen megalapozatlan jelentése, például a Transparency International Magyarország működéséről vagy az Átlátszó portálról, illetve amikor kiderült, hogy Lánczi András, a SzuHi elnöke büntető feljelentést tett a köztársasági elnök lehetséges távozásáról lamentáló Fleck Zoltán ellen. Egy ilyen szervezetet nem szabad becézni, ellenkezőleg: ahol lehet, kritizálni, sőt, sokkal inkább negligálni kell.
Mára azonban alapvetően megváltozott a helyzet. A Tisza-kormány egyik fő ígérete volt a hivatal felszámolása, ez tegnap meg is történt. Ma már nyugodtan írhatom: bye-bye SzuHi, senki nem hullat érted könnyeket. Az idegen érdekek szolgálatával vagy a nemzeti szuverenitást fenyegető tettekkel meggyanúsítottak pedig végképp nem. Nem lehet elégszer leírni, amit egyébként a hivatal megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot jegyző Melléthei-Barna Márton is hangsúlyozott: „A Szuverenitásvédelmi Hivatal tisztán politikai célból létrejött szervezet, amelynek semmilyen más feladata nem volt, mint hogy megfélemlítse az állampolgárokat, a sajtó munkatársait, illetve egyes szervezeteket, köztük kiemelten a civil szervezeteket, illetve az ellenzéki pártokat. A koholt összeesküvés-elméleteket alátámasztó áltudományos tevékenység állami szervek keretében történő támogatásának, illetve ilyen szervek fenntartásának semmilyen észszerű indoka nincsen egy alkotmányos demokráciában, sőt, az veszélyezteti a jogállamot, illetve akadályozza a polgárok részvételét a közéletben.”
Szóval: bye-bye SzuHi!
Megjelent a Népszava online Vélemény rovatában 2026. július 1-jén.