A Magyar Hang cikke.

Sándor Fegyir (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Reagált Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete arra, hogy az ukrán parlament elítélte csütörtökön a szovjetek által 1944-46 között elkövetett bűntetteket a kárpátaljai magyarság ellen.

A Magyar Hang kérdésére, hogy erre a lépésre miért csak most, 2026-ban került sor, a nagykövet azt írta, ennek a kérdésnek a megvitatása az ukrán parlament politikai platformjain már kilenc éve folyt. Ezért a csütörtöki szavazás sok éves megbeszélés és viták eredménye. Arról is érdeklődtünk, hogy vannak-e más, a magyar kisebbséget és Kárpátalját érintő törvényjavaslatok, amelyeket a közeljövőben elfogadhatnak, és ha igen, melyek ezek. A nagykövet szerint vannak. Mint írta, az ukrajnai magyar közösséggel kapcsolatos szakértői tárgyalások során elért összes megállapodást szavazásra fogják bocsátani, és lépésről lépésre elfogadják egy meghatározott időkereten belül, ahogy arról a felek megállapodtak. – Az ukrán fél tiszteletben tartja kötelezettségvállalásait, és egyetlen lépéssel sem hátrál meg azoktól – tette hozzá Sándor Fegyir. 

Az ukrán parlament döntésére reagált a magyar külügyi tárca is. Szerintük az méltó főhajtás volt az áldozatok emléke előtt, „és jelentős lépés a szovjet múlttal való szembenézés és a múlt feltárása felé. Magyarország is mélyen elítéli az etnikai megkülönböztetés és üldöztetés minden formáját. Magyarország tisztelettel köszöni és üdvözli Ukrajna lépését, és kész együttműködni mind a múlt feltárásában és áldozatok emlékének ápolásában”.

Mint beszámoltunk róla, a magyar kormány harmadszor is blokkolta Ukrajna EU-csatlakozási folyamatát, és csak akkor hajlandó ezen változtatni, ha az ország előrelépést mutat a magyar kisebbség jogainak védelmében. Orbán Anita külügyminiszter a napokban arról beszélt az MTI szerint, Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban szilárd az álláspontjuk, a gyorsított eljárást semmilyen körülmények között nem támogatják. Most azt várják, hogy a júniusban kitárgyalt kisebbségi megállapodást hajtsák végre az ukránok. Mint mondta, az ukrán parlamentnek kell elfogadnia azokat a törvénymódosításokat, amelyek biztosítják a magyar kisebbség jogait az oktatás, a kultúra és a politikai képviselet terén. A megállapodás oktatást érintő részének végrehajtási határideje 2026. december 31., más területei esetében pedig 2027-ben várható a helyzet rendezése – ismertette a miniszter.