Fotó: AFP via Europress/Manuel Mazzanti/NurPhoto
Miután sikeresen felbocsátották az űrbe a NASA legújabb teleszkópját, most a földi irányítóknak nagyjából száz napjuk van arra, hogy a rendeltetési helyére navigálják. Ez a művelet majdnem olyan bonyolultnak ígérkezik, mint a fellövés.
Az űreszköz nem sokkal ezelőtt indította be először saját hajtóműveit, amelyek révén indulhat el a Földtől kifejezetten messze lévő állomáshelyére. A teleszkóp messzebb repül, mint ahol valaha is járt ember, hogy az érzékeny méréseit a lehető legzavartalanabb körülmények között végezhesse el. A következő hetekben ki kell majd nyitni a teleszkópot védő pajzsot, és be kell indítani a távcső fő kameráját, amely panorámaképeket képes készíteni az infravörös frekvenciatartományban. Az irányítók a 100 napos út során ellenőrzik majd, hogy a teleszkóp milyen éles képeket képes készíteni a csillagokról, és többször is megismétlik a méréseket, hogy teszteljék, vajon a teleszkóp azonos beállítások mellett ugyanolyan képeket készít-e.
Emellett folyamatosan ellenőrzik a teleszkóp hőmérsékletét, hiszen ez esszenciális ahhoz, hogy a távcső képes legyen érzékelni a rendkívül messzi galaxisok csillagainak minimálisan csillapodó, majd erősödő infravörös sugárzását. Folyamatosan figyelik majd az üzemanyag-fogyasztását is. A Roman űrteleszkóp legalább öt évre elegendő üzemanyagot vitt magával, de úgy építették meg, hogy később újabb szondák segítségével újra lehessen tankolni.
A floridai Kennedy Űrközpontból a SpaceX rakétája vitte fel a világűrbe a NASA legújabb űrteleszkópját, a Nancy Grace Roman űrteleszkópot vasárnap. A teleszkópnak részben az lesz a feladata, hogy a Naprendszernél sokkal ősibb bolygórendszereket vizsgálva élhető exobolygók – és természetesen az esetleges földön kívüli élet – után kutasson. Emellett vizsgálni fogja az univerzum nagy részét felépítő sötét anyag és a sötét energia természetét.
Az űrteleszkóp több mint 1,6 millió kilométert fog utazni a világűrben, mire elnyeri állandó pozícióját. A 8 tonnás, kisbusz méretű űreszköz a fellövés után nem sokkal, a terveknek tökéletesen megfelelően kinyitotta napelempaneljeit, és minden egyéb körülmény is a vártaknak megfelelően alakul. A NASA Goddard központja a felbocsátás után folyamatosan kapja az űrtávcső telemetriai adatait, és eddig semmi rendkívüli nem látszik bennük.
Az űrtávcsövet Nancy Grace Roman, amerikai csillagászról, a Hubble űrtávcső tervezőjéről nevezték el. Először kémműholdnak tervezték, de az amerikai hadsereg később lemondott róla, és a NASA-nak adományozta űrkutatási célokra. A Roman teleszkóp nagyjából azonos felbontású képeket képes készíteni az égről, mint a Hubble, de százszor nagyobb a látómezeje az elődnél.
A Roman teleszkóp a Föld és a Nap közötti úgynevezett második Lagrange-pontban fog lebegni. A James Webb teleszkóp ugyanitt helyezkedik el. E pont azért előnyös, mert a Nap és a Föld kiegyenlített gravitációs ereje miatt itt lehet a legkisebb energiafelhasználással a legstabilabban „állni”. Az űrteleszkópnak még több mint három hónapra lesz szüksége ahhoz, hogy elérje végleges helyzetét.
A Roman teleszkóp fő feladata a sötét anyag és a sötét energia vizsgálata lesz. A feltételezések szerint ezek gravitációs hatása tartja egyben az univerzumot, de nagyon nehéz őket vizsgálni, hiszen a klasszikus vizsgálati módszerek számára szinte láthatatlanok (innen ered sötét jelzőjük). A közvélemény számára azonban valószínűleg az exobolygók (vagyis a Naprendszeren kívüli bolygók) vizsgálata lesz a legérdekesebb. E bolygók létezését csupán a kilencvenes években sikerült igazolni, azóta viszont már több mint 6000-t fedeztek fel belőlük. A Roman teleszkóp képességeit ismerve a csillagászok arra számítanak, hogy még legalább 100 ezret fog felfedezni közülük a központi csillaguk fényességének csökkenése alapján, ami akkor következik be, amikor a bolygó elhalad előttük.
