
„A pénzügyminiszter utasítására az imént felmentésre került a Mandiner nevű lapot kiadó cég vezérigazgatója. A mai nappal leállításra kerül a hazug propagandalap mindennemű finanszírozása” – írta ki közösségi oldalán Magyar Péter kormányfő.
Augusztus elején derült ki, hogy megszűnik a Mandiner hetilap. A Mandiner nyomtatott változata 2019 szeptemberében indult el, majd 2025-ben a Fidesz-közeli KESMA-tól a Mathias Corvinus Collegiumhoz (MCC) került, ám a kekva-rendszer megszüntetése nyomán a magyar állam augusztus 31-i hatállyal visszavette a Mathias Corvinus Collegium oktatási feladatait, vagyonát és korábbi állami részesedéseit is.
Azt augusztus végén jelentette be a kormányfő, hogy a magyar állam veszi át a Batthyány Lajos Alapítvány, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és az MCC feladatait. A kormányfő akkor azt mondta, hogy az érintett szervezetek a mostani formájukban nem működhetnek tovább, más formában viszont szabadon folytathatják a tevékenységüket – de csak állami pénz és állami vagyon nélkül. Mivel az MCC feladatait az állam vette át, így most felmenthették a Mandiner nevű lapot kiadó cég vezérigazgatóját.