VÉLEM ÉN

A nagy barátnak, Putyinnak a politika nemzetközi színpadán, ahogy Orbánnak is, vége. Elvesztette a villámháborúját. Putyin agressziója olyan összefogásra sarkallta a világot, amilyenre még nem volt példa a történelemben.

A vasárnapi saar-vidéki választás azt jelzi, a közvélemény nemcsak megbocsátott Scholznak, hanem úgy véli, az SPD-nek nincs alternatívája. A szociáldemokraták több mint két évtized múltán győztek a tartományban, ráadásul hatalmas fölénnyel.

A mikolajevi régió kormányzója, Vitalij Klim arra kéri a lakosságot, segítsen összegyűjteni az orosz katonák holttesteit, hogy visszaküldhessék őket a hazájukba. A helyiek - érthető módon - nem lelkesednek a feladatért.

»Helló, diktátor!«-ral üdvözölte nyilvános helyen a magyar miniszterelnököt Jean-Claude Juncker. »Áh, vicc az egész.« Erdélyből jövök, a diktátor szónak pontosan ismerem a súlyát. Ezzel nem tréfálsz – kivéve, ha ártani akarsz.

Szerintük nem magyar az, aki nem teszi azonnal magáévá a hétről hétre változó hivatalos álláspontot, nem hajlandó vezényszóra gyűlölni az aktuális gyűlölendőt. Pedig még nem is olyan régen jókat söröztünk, beszélgettünk egymással...

A 2019-es elnökválasztás előtt Ukrajnában Volodimir Zelenszkij javaslatára nem egy tévéstúdióban, hanem a kijevi Olimpiai stadionban, csaknem 30 ezer néző előtt rendezték meg vitáját a regnáló Petro Porosenkóval.

Orbán Viktor és bűnszervezete nyilvánvalóan azért retteg most az uniós vádhatóságtól, mert látja, hogy miként kattan a bilincs sorra az uniós pénzekkel visszaélő politikusok, akár egykori miniszterelnökök csuklóján is.

Nézd a föltűnő tankokat, ahogyan nyikorgó és csikorgó lánctalpaikkal mennek át mindenen, és hallgasd a gépfegyverek ugatását, és érezd a halál édeskés szagát, lásd a poklot. Látod-e? Érzed-e? Érted-e? – Én jogász vagyok.

A Néppártból kirakták, az európai szélsőjobb annyifelé szaladt Putyin háborújának hírére. A nyugati világ éppenséggel nagyon nem a magyar kormányfő legújabb politikai identitásául választott illiberál-populizmus felé halad,