VÉLEM ÉN

Norvégia immár 16. éve stabilan tartja vezető pozícióját mint a világ legdemokratikusabb országa. A Top10-ben is az északi országokat dominálnak – Dánia, Izland, Finnország, Norvégia, Svédország jelentik a „teljes demokráciák” horgonyát.

Magyar Péter pedig tárt karokkal várja őket, szükség van a nemzeti érzelmű és tapasztalt fideszes partizánokra, amilyen ő maga, mert rajtuk kívül nem bízik meg senkiben. Főleg óellenzékiekben, akik beépülés helyett a könnyű konfrontációt választották.

Nyüszítenek, és szűkölnek, és vergődnek, és egymást marják kínjukban, hogy bűnbakot találjanak, és azon torolják meg a közös bűnüket. Mindenüket feladták a hatalomért, így most, hogy az elveszett, nem maradt semmijük.

Csak tippelni tudok, hogy milyen kommunikációs előny származik ebből Magyarnak. Alighanem Magyar is egy konfrontatív politikára készül, rövidtávon mindenképpen. Magyar érezhetően sokat tanult Trumptól, vagy alkatilag ilyen. Trump szemrebbenés nélkül...

Netanjahu az első külföldi kormányfő, akit Magyar Péter választott miniszterelnökként (fél)hivatalosan meghívott. Namármost, akad itt némi diszkrepancia. Ha Magyarország az ICC tagja, akkor elvileg le kell tartóztatnia a bíróság által körözött háborús bűnöst.

Anders Franzén, a zseniális megszállott nem pihent a babérjain, további négy régi elsüllyedt vitorlás – a Lybska Svan, a Kronan, a Riksäpplet és a Resande Man – felkutatásából vette ki a részét. Az egyetem, amelyet ifjan otthagyott, díszdoktorává avatta.

A Tisza Párt számára a Fidesz pályája intő példa lehet. A társadalom elemi érdeke és a józan polgárok egyik fő elvárása az új kormánnyal szemben, hogy leszámoljon az értelmetlen hergeléssel és a kettős mércével, ami lehetetlenné teszi a vitákat, megbénítja a fejlődést és megmérgezi a hétköznapokat.

Spanyol, francia, boszniai szerb „barátaink” (értsd: fasisztoid barátaink) nehezebben fognak sok-sok pénzt kapni az édes jó anyaországunkból. De kiadós presztízsveszteséget hozott MAGÁ-nak az USA egyre szolidabb diagnózissal rendelkező elnökének is.

Ezernyi tanulságot lehet tehát levonni egy-egy parlamenti választásból, de annak mindenképpen örülhetünk, hogy nem fegyverropogások közepette, hanem békés voksolások eredményeként tudtuk meg, ki vegye kezébe az ország kormányrúdját.

Gondolkodjunk-e mi, az a kétharmad, amelyik élni akar magyarként a szülőföldjén és nem siránkozni azon, hogy a demokrácia szabályai szerint egyik kormányt egy másik követett a szomszéd országban, gondolkodjunk-e más alternatívában?