VÉLEM ÉN

1963. augusztus 5-én a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői Moszkvában aláírták az első nemzetközi atomcsendegyezményt (Nuclear Test Ban Treaty), amely megtiltotta az atombomba kísérleteket a légkörben, a világűrben és a víz alatt.

Az EMMI közölte: nincs ilyen szándéka. Ez pont beleillik abba a kormányzati sportkoncepcióba, amely százmilliárdokat költ üres stadionokra, viszont nullát a tehetséges magyar sportolókra, mert ugye abból nem lehet lopni.

Ha hinnék abban, hogy nem előre megbeszélt váltásról volt szó, akkor ekként értékelném a háborúval kapcsolatos megszólalását, amikor is a kormányoldalon elsőként agresszornak merte nevezni az oroszokat, azaz Putyint. De sajnos nem hiszek...

A legmocskosabb diktátor is elkötelezett a tiszta választások mellett, a legkorruptabb tolvaj is szabadversenyes piacgazdaságról szaval, és az emberi jogok feltétlen tiszteletéről az átnevelő táborokat üzemeltető. A sajtószabadságot vezérdicsőítő médiumok harsogják.

Mindezek alapján azt hihetnénk, hogy a politikus és az író alkatilag összeegyeztethetetlen személyiségek. Ez azonban annyira nem így van, hogy nagyon sok jeles író volt híres politikus, és megfordítva.

Első látásra érthetetlen az a sietség, amivel a magyar parlament által kedd délután elfogadott tízedik Alaptörvénymódosítást az államfő azonnal aláírta, és rá negyedórával Orbán Viktor már be is jelentette, majd éjféltől a kormány háborús vészhelyzetet hirdetett ki.

A Kreml előtt most az a dilemma áll, hogy mit kezdjen a kezére került védőkkel, különösen az Azov veteránjaival. Putyin humánus bánásmódot ígért, de Moszkvában egyesek bitóra küldenék őket. Az Azovsztál történetének még nincs vége.

Ha engem gyanúsítanának meg azzal, hogy államtitkárként több mint 80 millió forint kenőpénzt tettem zsebre, akkor elbujdokolnék a világ szeme elől az ország legtávolabbi sarkába, és csak a vádhatóságnak árulnám el, hogy hol vagyok, nehogy azt higgyék, megszöktem.

Mert mit is vár az ellenzéki szavazó a saját képviselőitől? Nincs túl magasan a mérce, ezt előzetesen rögzíthetjük. Az első számú igényünk, hogy (lehetőleg) sose kelljen szégyenkezni miattuk; ne legyen kínos, hogy a mi szavazatunk révén vannak ott, ahol vannak.