VÉLEM ÉN

Ha már ez az aki bírja, marja helyzet állt elő, akkor nekünk is szabad, mondta a kicsi és jelentéktelen Magyarország, és gyorsan körülnézett, hátha lehet valahol platóról leesett készletekhez jutni. Bármennyiért. Baranyai Péter írása

Müller Cecíliának marad az, hogy gyakran mossunk kezet, hordjunk maszkot, fertőtlenítsük környezetünket, meg szeressük egymást. Kicsit megalázó lehet a politika játékszerének (nyunyókájának) lenni. Krebsz János írása.

Csutak esélyei valamivel jobbak, mint szerzőtársaié, mert Markó Béla közéleti versei éppúgy szólnak a románokhoz is, mint a magyarokhoz. Ahol a politikai párbeszéd megrekedt, épp a kulturális dialógus veheti át terepet. Székely Ervin írása

A már-már a gyűlöletig fokozódó állandó készenlét végtelen hónapjai után ismét abban fogunk bízni, amiben és akiben kell. A világ megismerhetőségében. Az orvostudományban. A környezetvédelemben. A másik emberben.

Idestova két évtizede Ivanics Ferenc őszinteségéből telt arra, hogy hangsúlyozza: számára egy újságíró kitüntetése azt jelenti, hogy fácánként jutalmazza a vadászt. Szakmánkkal kapcsolatban egyébként is gyakoriak az állati hasonlatok.

Axel Heyst azonban továbbra is csak ironikus formában tudja kifejezni azt, amit átél, a legnagyobb katasztrófák sem férhetnek lényéhez, amelynek legbensőbb, legintimebb megnyilvánulása az udvariasság.

Életem siratófalának emlékei között mindegyikük halhatatlan. Ki ezért, ki azért, ki így, ki úgy. De mindegyikük fejfájára méltán felkerülhetne Szimónidész antik görög költő megfogalmazásában az ősi spártai mondás: „Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”