VÉLEM ÉN

A kormány legfőképpen azt nem akarja, hogy olyan bátor emberek tanítsák a jövő generációit, akik példát adnak nekik abban, hogyan kell mindent kockára téve harcolni azért, ami számukra mindennél fontosabb: a saját hivatásuk tisztességéért és a diákjaikért!

Visszamentem az órámra, és közöltem a gyerekekkel, hogy kirúgtak. Először azt hitték, viccelek. Többük szemében könnyeket láttam. Aztán a kollégákkal beszélgettem. Aztán kimentem az osztályomhoz, ott többen is zokogtak. Ez már nekem is sok volt, sírtam én is.

Az az addig is létező Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) gyakorlatilag kikerült a Legfőbb Ügyészség ellenőrzése alól, és Laura Codruţa Kövesi asszony vezetésével valóságos monstrummá válhatott, semmibe vehette a legelemibb eljárási szabályokat...

Rövidesen a nép kedves levelet kap, amely szerint ugye egyetért-e azzal, hogy mi egy diktátort szeretnénk támogatni, akiről csak reméljük, hogy nem pusztítja rövidesen el az egész világot. Ha felrobbantja, akkor teljesen mindegy...

Az igazi hívő elfogadja, hogy vannak a világban más nézetek és hitek, nem gyűlöl és nem harcol, derűsen és kiegyensúlyozottan éli mindennapjait. Megadja Istennek, ami az Istené, és a császárnak, ami a császáré. És sosem téveszti össze ezt a kettőt.

Visszatért Soros mint az ukrajnai háború haszonélvezője, a külföldről pénzelt és ezért hiteltelen ellenzék, illetve az állítások, amelyek átrajzolják a valóságot, a jelent és múltat egyaránt.

A mozgósítás teljes csőd, katonailag képzetlen, harcra alkalmatlan embereket vezényeltek a frontra. Ország s világ láthatta, hogy a király meztelen, az egész rendszer hazugságokra épül. De az uralkodó nem hátrál...

A kormányfő panaszkodott is a rádióban, hogy „hazudtak Brüsszelben”. Mármint a szankciókról. Naná, mindig ezt teszik, nem igaz? Soros nevét is kimondta, ez olyan emlékeztető oltás-féle, tudják, a Covid ellen is kaptunk.

A titokban tiltakozást nagyon megtanultuk az évszázadok során, korunk hősének mégis Simkó Edit általános iskolai tanárt tekintem. Néhány hónapja betoppant az igazgatójához, és azt mondta neki, hogy akkor ő most polgári engedetlen lesz.

Kerek tíz esztendeje olvastam Alan Lillitoe-tól A hosszútávfutó magányosságát. Jó néhány éve a filmet is megnéztem – talán kétszer is, mert a tévében adták. Emlékszem, a csupa ín, dühös legénykére, amint ott nyargal az utánozhatatlan angol fák alatt.