VÉLEM ÉN

Néhány napja arról szóltak a hírek, hogy a magyar kormány képviselője kilenc orosz oligarcha, köztük Uszmanov, Putyin házi pénztárosa és a világ legnagyobb magánjachtjának tulajdonosa levételét kívánja elérni a szankciós listáról.

A megnevezett magyarországi politikusok erkölcsi iránytűje jó irányban áll. Számukra nem az agresszor oldalán, hazájuktól távol harcoló horthysta magyar katonák a hősök, hanem a hazájukat az agresszorral szemben védő ukrán honvédek.

Petőfi Sándor máig élő és a politika számára minden időben hasznosítható kultusza számomra nem bizonyítja, hogy Petőfi népe volnánk. Nem hiszek abban, hogy úgy, ahogy emlegetjük, létezik magyar néplélek, de Petőfi parázsló emlékezete a mélyben...

A könyv hatását jelzi: a briteknél hirtelenjében 30-ról 35 százalékra nőtt a monarchia ellenzőinek száma, kivált a fiatalok szkeptikusak. Harry könyve nem irodalmi remekmű, de olyan könyv, aminek akár politikai szempontból is következményei lehetnek.

Tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne. Brüsszel (az új Moszkva) már nem támadja a magyar gyerekeket, a diákok fél évre kiáramlanak külföldre, a pénzek beáramlanak a magyarországi kutatásokba, a magyarországi kutatók nem lesznek kizárva a nemzetközi tudományos életből...

Polt Péter ugye nem egy Giovanni Falcone vizsgálóbíró... Mit tesz isten, a koncessziók ügyében illetékes minisztert nálunk Tóninak, pontosabban Rogán Antalnak hívják, jelenlegi felesége neve éppen Barbara, kabinetfőnöke meg véletlenül éppen Ádám.

A legszebb, hogy ez az újfajta értelmiség meg is lesz győződve a maga orbáni okosságáról, egy pillanatig sem kérdőjelezi meg, nem teszi vizsgálat tárgyává önnön tudását, ahogy más gyarló gondolkodók teszik fárasztó kétségbeeséssel nap mint nap.

Nézegetem a levélváltásunkat, keresem máris a legjobb lapokból az Új Hétben közölhető fontos korábbi-újabb írásaidat (az Antitézis alkalmából készített nagy összeállítás!), de ami most belém villan, az az első és az utolsó bukaresti találkozásunk.

A fiatalok által olyannyira használt világhálós szállásfoglaló módszerekkel egész évre kivennék ott egy szobát, hogy semmit ne veszítsek el azokból a rendezvényekből, amelyek mind-mind azt igazolják, hogy az elkövetkező hónapokban Temesvár valóban Európa kulturális fővárosa lesz.

Az igazi kérdés az, meddig lehet még feszíteni a húrt, mikor lesz végképp elege a magyaroknak a közpénzek százmilliárdjaiból folytatott, soha nem szűnő ócska propagandából és az ellenségkép-gyártásból, az állandóan lobogó harci tűzből...