VÉLEM ÉN

Nincs párja a világon. Egyedülálló építmény, mely csodálatot, egyúttal megdöbbenést vált ki a földkerekség összes országában. Nem értik, egy ilyen apró állam miként volt képes ennyi pénzt áldozni erre a csillogó palotára.

Kitartóan haladunk a rossz irányba: az ársapkák meghosszabbításával, a gabonabehozatal és más élelmiszeripari termékek importjának megtiltásával, a kiskereskedelmi akciók előírásával stb. stb. Ezek mind inflációnövelő intézkedések.

Ha a Fidesz legfelső garnitúrája valamely okból igényelte volna a nyilvános klozeteket, mondjuk csak negyedannyira, mint a stadionokat, akkor minden száz méteren állana egy Konzervatív Szükségleteket Kielégítő Nemzeti Klotyolda.

Az utcán nem tudod elkerülni a plakátokat, a mesefilmek előtt is lefut húsz másodperc a brüsszeli szankciók aljasságáról. Talán ha kiköltözne az ember az erdő közepére, s remeteként hátat fordítana az egész hazug rendszernek… De akkor az égre vetítenék az üzenetet.

A februári tudósítást, amelyet nyilván egy vagy több jelenlévő diktált le a lapnak, azóta sem cáfolta senki, így Orbán Balázs sem. Lehet, hogy a politikai igazgató nem olvassa a Magyar Nemzetet, és így nem tűnt fel neki, hogy hazudik?

A kárpátaljai Nagyszőlősön élt az a férfi, akit orosz katonák fejeztek le Bahmutban. Szerhij Pataki (ukrán átírással Potoki) feleségével, hatéves kislányával és másfél éves fiával élt a negyedrészt magyarok lakta, 25 ezres városban. Ukrán kormányzati forrásból is úgy tudni, valóban ő volt az áldozat.

Ezért volna egy elsőre abszurdnak tűnő javaslatom – bár abban az országban, ahol egy rendőrfőnök alá tartozik az egészségügy, egy hadiipari mogul alá a honvédelem, a külügyet pedig egy kispályás focista irányítja, ott valójában semmi sem abszurd.

Megtudjuk tehát, hogy az épületet olasz mesterek emelték, fel is cicomázták az udvar belső négyszögét fönt 365 maszkkal, fennebb pedig ötvenkettővel, amiből szépen kikerekedik az esztendő napjainak és heteinek száma.

Részvételükkel ezeken az álvitákon legitimálnak egy diktatúrát, azt a benyomást keltik szegény nézőben vagy hallgatóban, hogy van dialógus, méghozzá egyenlő felek között. Márpedig itt nincsenek „felek”, még negyedek sem, pláne nem egyenlőek...

Különben a nyomdai korrektúra osztályának a főnöknője kedves, megértő, a száműzöttekkel empátiás, ráadásul kimondottan kellemes hölgy (pardon, elvtársnő) volt, értékelte a finom kávét és az illatos szappanokat. És, becsszóra...