VÉLEM ÉN

Az iménti kisesszé elég rövid ahhoz, hogy lehessen róla vitatkozni. Tudtam azonban, hogy az újságíró szeminárium résztvevői kedvelik, ha válaszolok a Mi történt velük? kérdésre is, és bemutatom az egyéni sorsokat. Ezért élő szóban két megjegyzést fűztem hozzá.

Nem mertek nem tapsolni. Kiöltem belőletek a merszet, ami soha nem is volt bennetek. Azt gondoljátok magatokról, hogy szabadságszeretők vagytok, én pedig nem akarlak megingatni benneteket ebben a hitetekben.

Mert a béke, na, az a legfontosabb. A béke jegyében lehet a központi színpadról hadat üzenni mindenkinek: Soros Györgynek, Brüsszelnek, a gender-lobbinak, a liberális demokráciáknak, mindenkinek az egész világon. A béke jegyében.

Az államfői poszttal lehetne jól élni is, de köztársasági elnökünk láthatóan nem tud elvonatkoztatni a ténytől, hogy kinevezésében erős szerepet játszott női mivolta. Másképp nem hangsúlyozná ezt külön, afféle pozitív billogként. 

Országunk fejének legutóbbi érdemleges tusnádfürdői mondatai nem öregedtek túl szépen. Amit idén mond, alighanem abból is csak a várható megszorításokra utaló szóvirágokat érdemes figyelni – a jövőnk szempontjából minden más érdektelen.  

Amíg Potápi egyre szebb nőket, lovakat és Nagy-Magyarországot rajzolgatott (szombatra állítólag a román nacionalisták is felsorakoznak zászlóikkal Orbán beszédét kicsit megprovokálni, vagyis tényleg a két nép színe-java mérheti össze erejét), megszólalt Németh Zsolt.

Sokan mondják: Orbán fel is adta a fővárost, nélküle is képes uralni a terepet. De nincs így, mindent megtesz annak érdekében, hogy kiszorítsa a népszerű Karácsonyt, bebizonyítsa, az ő alkalmatlansága miatt mennek rosszul a dolgok.

Mindent összevetve: eklektikus, lagymatag propaganda volt Orbán tusványosi fellépése, amiből viszont nemcsak az olvasható ki, hogy a 2030-ig, 2040-ig tartó tervekről deliráló nagyvezírnek nincs elképzelése arról sem, hogy miként javít jövőre...

A svédek is azt kifogásolják, hogy a magyar kormány módszeresen kiüresítette a demokratikus intézményeket, az unióból érkező pénzek jelentős részét a saját érdekcsoportjainak játszotta át, az igazságszolgáltatást pedig kormányzati nyomás alá helyezte.

Mert az ember révén a természet nemcsak él, de tudatában is van létének. Sajnos annak is, hogy a léte véges. És még sok mindennek, ami észbontóan fájdalmas vagy leplezetlenül egy korábbi – mondom én – tökéletlen stádium maradványa.