VÉLEM ÉN

Most pedig itt van Orbán Viktor, aki hosszabb időt töltött zsinórban a magyar kormány élén, mint Tisza Kálmán. Ebből a közel másfél évtizedből a saját értékelése szerint volt tíz olyan év, ami a Trianon utáni Magyarország legjobb időszaka volt.

Persze vannak egyéb eltérések is: Mátyás nem lett a leggazdagabb magyar, a családja és gázos haverja (ha volt is) meg különösen nem. Viktornak viszont nem emlegetik Tokmakot, hogy ott élje ki gátőri elhivatottságait, a vízhordásban.

Ez körülbelül olyan volt, mintha a fegyelmezetlen kadétot a katonaiskolában megfenyegetnék: "Vigyázz, mert ha így folytatod, átíratunk a civil gimnáziumba, és lehet belőled atomfizikus vagy mérlegképes könyvelő, de ezredes - soha!"

– Sok főiskolát és egyetemi kart éppen ezért zártak be, hogy a srácok itt dolgozzanak. – Csajok is jönnek? – Mi az hogy! Az a fekete bombázó végzős orvostanhallgató volt. Most a légszűrőket szereli össze. Ügyes lány. Jobban keres, mint a klinikán.

Egészséges ember kezéből kiesik a papír, világossá válik, hogy őt főtt tojásnak nézi a feladó. Ezt tök fölösleges kitölteni, mert aki ilyen aljasul kérdez, az nyilván csal és hazudik, a válaszok számáról és tartalmáról is. Ami egyébként bizonyított tény.

Ha tehát azzal a céllal találkozik (fut össze) az újságíró és a közéleti személyiség, hogy valamiről szót váltsanak, akkor azt interjúnak nevezzük. Következésképpen a beszélgetés civil részese interjúalany. A riport viszont a sajtóműfajok legösszetettebbike.

Ami az elmúlt hetekben a Debreceni Vasutas Sport Club berkein belül labdarúgás címszó alatt történt, az leginkább egy nyílt pályán veszteglő rozoga mozdony kényszerű ácsorgásához hasonlított: az istennek sem ment a vicinális előre...

És most hallgassuk meg politikai elemzőnk, Kádár János pontosítását: „…és sorrendben, ahogy én az én életemet éltem át és a legaktuálisabbra válaszolni fogok, ami most aktuális és ami most engem gyötör, hogy miért nem szólalok meg. Köszönöm szépen.”

A magára hagyott magyar társadalom beletörődésének, ha úgy tetszik: kapitulációjának napja 1957. május 1., Kádárék tömeggyűlése a Hősök terén. De ez sem tehette semmivé a csodát, s ezt a később a konszolidáció útjára lépett hatalom is észben tartotta.

Sokszor gondolkodtam azon, hogy ma a világban miért nem divat már az a műfaj, amit egykor pol-beatnek hívnak. Talán azért, mert ma már nem olyan egyértelműek a frontok sem a nemzetközi életben, sem az egyes nemzetek belső színpadán.