VÉLEM ÉN

Orbán Viktor amúgy azt mondta egy – az ő emberi és politikai nagyságát zavarba ejtő őszinteséggel tárgyaló - Index-cikkben, hogy azért nem megy nyári szabadságra, mert ilyen válságos időkben ez nem lenne helyes.

Van azonban egy lényeges különbség Románia és Magyarország helyzete között. Románia esetében a gondok technikai jellegűek és előbb-utóbb áthídalhatóak lesznek. Magyarország viszont az Európai Unió alapelvével került szembe.

Két telefonközpontos bajtársam kiszökött a városba, és hogy működjenek a vonalak, én ültem be a helyükre. Lebuktunk mind a hárman, de csak én kaptam laktanyafogságot, három hetet – el is maradt az eljegyzésem.

Politikusok és véleményvezérek hangoztatnák, hogy aki otthon maradt, az a stadionépítési tébolyra és a kormányra mondott nemet és az ellenzékre igent. Ezzel mindjárt ki is neveznék magukat gyémántfokozatú reménykufárrá...

Putyin viszont a magyar kormányfőnél nagyobb szabadsághősöket is megevett már reggelire, és lám, a miénket is sikerült már egy s másra rászorítania – most például ’56 elárulására.

A „fejedelmi udvar” három tartópillér (nevezhetném cöveknek is) egységének a megtartásán alapszik: Orbánén mint fejedelmén, a pártjáén és a szellemi holdudvarén. Ezzel megkapták a gyengéd figyelmeztetést a Pesty László-féle belső lázadók is.

A magyar ellenzéket nem az amerikai kormányzat támogatta (mintegy négymillió dollárral, ami a Fidesz által a kampányra felhasznált állami erőforrások töredéke), hanem amerikai magánadományozók. Ezt tartalmazta a magyar titkosszolgálatok jelentése is.

Szerencsétlenségünkre a megálmodói életet is adta neki. Túlmozgásos, bukfencező majom lett belőle, racka jelmezben. Rackamajom. Ráadásul polgárpukkasztó, érzéketlen macsóként viselkedett, messze túljátszva a szerepét. Aztán megkezdődött a verseny.

Valami nyugtalanít, bizonytalan érzés: mi jut erről nekem most eszembe? Sokáig nem jut eszembe, a tudatalattimban marad, hogy – bár nem jut szembe – mi lehet az a déjà vu, amire az idegeim rezonálnak George Orwellt hallgatva a betegágyán.