VÉLEM ÉN

De azért van verseny a mélyben, a Megafonnál is, mert sok ilyen bokazokni próbál így megélni, ott van például az a kívül-belül simafejű, az olyan tökéletesen sötét, hogy nemcsak elveszi a reflektorfényt, de kioltja. Szóval cifrázni kéne...

– A tacsit bevetik majd a kampányban? – Be. Vele még erősebb lesz a vejem. – Nem a lánya? – Ő is. Az egész család. Mi nagyon erősek vagyunk. És hogy ne legyenek kétségei, a férjem és a testvérem is örömmel ad magának interjút.

A szerző, ismétlem, abban a lapban írja ezeket a sorokat, amely a hatalom számára kellemetlen, kínos ügyeket elhallgatja, nyilvánvalóan felsőbb utasításra. Pontosan úgy, ahogy ez hajdanán, az egypártrendszer idején történt.

Nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl élő kisebbségi közösségekben is elsorvasztották a magyar nyelvű független médiát, miközben hatalmas pénzeket nyomnak a fideszpropagandát közvetítő médiumokba. Mindezt a mi pénzünkből!

Szidhatjuk az Európa Uniót, én sem rajongok a brüsszeli bürokratákért, de meg tudjuk-e oldani magunkra a határon túli magyarok kérdését? És hogyan? A magyarországi választási kampány határon túli terjeszkedése nem válasz erre. Másképpen kellene terjeszkedni.

Nehéz elképzelni, hogy fideszes középvezetői szinten ne tudnának jelöltjeik hasonló konkrét kezdeményezéseiről. Legfelül meg az általános jelenségről. A választókerületi elnököket, köztük a Becsületes Férfiút Orbán maga választotta ki.

Korai lenne még Magyarország EU-ból való kizárását vizionálni. Kérdőjel van bőven, de azt látni, hogy az EU megelégelte a magyar vétókat. Biztosra vehetjük: ezt a fegyvert hamarosan kiveszik Budapest kezéből. Bármi áron.

És mi lesz, ha Arturo Uit nem lehet, nem fogják megállítani? Logikus: életbe lép az ellenzék és a sajtó ellen bevetett ügynöktörvény. A büszke, szabadságszerető magyar nép tudomásul veszi, a "házmesterek" serege felvidul...

Öreg, fogatlan, töpörödött bácsi. A második mondat után megölel. „Kamerád, kamerád“ – ismétli, s ez bőven elég. Mindketten Aushwitz lakói voltunk. Amikor Josef bácsi kinyitotta az alacsony épület ajtaját, megroggyantak a lábaim.

Emlékszem, egy időben nem volt magyar könnyűzene (tánczene). Igaz, román sem. Aztán ennek a műfajnak is megszülettek egyrészt a szerzői, másrészt előadásának lehetőségei. A magyaróra a tévében, magyar hanglemezek, klubok, előadások.