Demény Péter: Dózsa György mérlegelő unokája vagyok én

Tudtunk bármit is Tőkés László diktatorikus hajlamairól vagy a nőügyeiről? Nem tudtunk, mert 1989 Romániájában nem is tudhattunk. Azt tudtuk, azt viszont egyértelműen, hogy ami most van, borzasztó, emberhez méltatlan, ebben mi már nem akarunk élni.

Tóta W. Árpád: Kedves Nézőpont Intézet!

A szöveges feladat megoldása a következő. A Kispolgár amerikai támogatásából Orbán Ráhel vehetne egy szimatszatyrot, de kettőt már nem. Mészáros Lőrinc jachtját – amit bemutattunk a gyerekeknek – ebből félig sem lehetne megtankolni.

Gál Mária: Elvtársak

Putyin az észak-koreai látogatásával, a világ utolsó sztálinista típusú diktatúrájával való összeborulásával formálisan is kiírta magát a nemzetközi politika és diplomácia A-ligájából, az elitből egyenesen a megyei bajnokságba zuhant vissza.

Batka Zoltán: MEGA

Hölvényi György távozása ugyanúgy az elvont NER-es kormányzati humor terméke, mint Orbán vagyonnyilatkozata, vagy amikor Semjén teológusra bízzák a kormányzati informatikai platform konvergenciáinak és szinergiáinak a nemes ügyét.

Szabó Brigitta: Gyújtópont

Percekre van a kereskedelmi háború kirobbanásától az Európai Unió és Kína. A gyújtópont az lehet, ha a köztük július 4-ig tartó tárgyalások eredménytelenek lesznek. Az érdekek és a folyamatok egymásnak ellenhatóak...

Németh Péter: Szurkolói kódex

Ahogy azt sem látom pontosan, miként kell – kötelező? – a jövőben szurkolni a magyar válogatottnak. Fekete pólót kell viselni? Ugrálni a lelátón? Énekelni és vigyázzba állni a Nélküled című dal hangjaira? Netán óvatos karlendítést is érdemes gyakorolni?

Hargitai Miklós: Írás a falon

Töprenghetünk rajta: a negyvenen inneni generációk számára alapélmény, hogy a hagyományos pártrendszer által kínált, illetve a saját gondolataikban megformált jövőképeknek egyszerűen nincs közös részhalmaza.

Szénási Sándor: Szakadék előtt kávészünet 

Egy hölgy közölte, hogy mától egyetlen betevője a capuccino lesz, mégpedig éjjel és nappal, '56-osok unokája ő, aki nem tűrheti a justizmordot, és a tejeskávé szakadatlan fogyasztásával ország-világ, de még Gianni Annoni előtt is hajlandó demonstrálni, hogy...

Hegyi Iván: Oda a csoda

Sokan reménykedtünk benne idehaza, hogy 2024. június 19-én 18 és 19.50 óra között Stuttgartban elkészül a világ 11. csodája. Előzőleg a magyar csapatot Kölnben a svájciak lerombolták, de a németekkel szemben hátha újjáépül az együttes…

Szalai Anna: Hibaüzenet

Karácsony drasztikus lépésekre kényszerülhet, amihez rettentő nagy szüksége lesz a fővárosiak támogatására. Akkor kiderül a válasz Baranyi Krisztina kérdésére: ha az elvonások miatt le kell állítani a metrót, akkor a fővárosiak mellénk állnak-e?